Mérték blog

Polyák Gábor: Felségsértés

2016.04.20.

A magyar sajtó is foglalkozik a német köztévében sugárzott, a török elnököt gúnyoló szatírával, amit a török elnök annyira sértőnek talált, hogy büntetőeljárást kezdeményezett a komikus ellen. Az ügy hátteréről és lehetséges következményeiről írt Polyák Gábor.

Bűn, cselekmény

Aki külföldi államfőt vagy tisztségével összefüggésben külföldi kormány valamely tagját, aki hivatalos minőségében belföldön tartózkodik, vagy valamely külföldi diplomáciai képviseletnek a Szövetségi Állam területén megbízott vezetőjét megsérti, három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő, rágalmazó sértés esetében három hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel büntetendő. Ha a cselekményt nyilvánosan, valamely rendezvényen vagy iratok, hang- vagy képhordozók, adattárolók, ábrák és egyéb ábrázolások terjesztésével követik el, akkor a sértett kérelmére az ítéletet nyilvánosságra kell hozni.

Ez a büntetőjogi rendelkezés nem a Fidesz legújabb kísérlete a sajtószabadság újabb szorongatására, hanem a hatályos német büntetőtörvénykönyv 103. szakasza. „Császárkori maradvány”, ahogy a Der Spiegel nevezi, amit a német sajtó sah-paragrafusként is emleget: 1964-ben az akkori iráni sah kezdeményezett ilyen eljárást egy képaláírás miatt, ami azt sugallta, hogy az újságban megjelent fotón a sah éppen a szaúdi király háremhölgyei közül vásárolja meg a feleségét, Farah császárnét. Legutóbb, 2007-ben viszont egy ízig-vérig demokrata, az akkori svájci szövetségi elnök, Micheline Calmy-Rey indított eljárást a rendelkezés alapján, akit egy Németországban élő svájci sértett meg az interneten; a férfit jogerősen pénzbüntetésre ítélték.

A 103. paragrafusra, és azzal együtt a politikai véleménynyilvánítás határainak kényes kérdéseire március végén Jan Böhmermann irányította rá a figyelmet. Böhmermann nevével az elmúlt hétig Magyarországon feltehetően nem sokan találkoztak. Egyike a német közmédiában rendszeresen fellépő humoristáknak. Szatirikus műsorai a fiatalok körében népszerűek, már néhány szakmai díjat is begyűjtött. Műsorában március 31-én Recep Tayyip Erdogan török elnökről olvasott fel egy szatirikus verset, amely meglehetősen erős jelzőkkel és hasonlatokkal kritizálta az elnököt. Erdogan néhány nappal korábban egy őt kritizáló, szintén a német közszolgálati televízióban sugárzott dal miatt bekérette az ankarai német nagykövetet.

Böhmermann a műsorában ehhez az ügyhöz kapcsolódva látszólag azt akarta bemutatni, hogy a német jogrendszerben hol húzódnak a szabad véleménynyilvánítás és a politikusokkal szembeni kritika határai. Az Erdogant gúnyoló verset maga is úgy vezette fel, mint ami már olyan gyalázkodás, ami egy német televízióban nem lenne elfogadható. Aztán a versben Erdogant sok egyéb mellett a „perverz, tetves, zoofil” jelzőkkel illette, aki „kurdokat tipor, keresztényeket vág le és ehhez gyerekpornót néz”. Erdogan ezúttal nem elégedett meg a nagykövet berendelésével: büntetőeljárást kezdeményezett a humorista ellen, a német büntetőtörvénykönyv alapján a német ügyészség előtt. Az eljárás megindításához a német büntetőtörvénykönyv szerint a német kormány jóváhagyására volt szükség. Ez a jóváhagyás múlt pénteken megszületett.

Az ügy a német média vezető témájává vált, de a magyar nyilvánosságban is azonnal megjelentek az ügy különböző értelmezései. A magyar média egyik része ismét igazolva látja, hogy nálunk nagyobb sajtószabadság van, mint Németországban. Mások az eljárás abszurditásáról írnak, sőt a Facebookon az a vélemény is megjelent, hogy a német kormány döntése maga a Houellebecq-i behódolás.

Behódolás?

Erdogan Törökországa az az ország, ahol a világon a legtöbb újságíró ül börtönben. 2014-es elnökké választása óta több mint 1800 eljárás indult Erdogan megsértése miatt. Erdogan, a “szultán” egyáltalán nem titkolja, hogy demokráciáról, kisebbségi jogokról, vallásszabadságról, nyilvánosságról nagyon mást gondol, mint amit a szépen csomagolt EU-standardok elvárnak. Persze nekünk itt Magyarországon nagyon is határozott élményeink vannak arról, hogy ezek az európai értékek a politikai alkudozásban milyen könnyen háttérbe szorulnak.

Vajon Merkel politikai döntést hozott, amikor jóváhagyta az eljárás megindítását? Persze, nem is hozhatott másmilyen döntést. Maga a büntetőtörvénykönyv sem ad szempontokat a kormány döntéséhez, és ezzel éppen a szükséges politikai-diplomáciai mozgásteret biztosítja. A döntés politikai jellegének értékelésében természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Merkel a menekültkérdés megoldásában teljes mértékben Törökországra támaszkodik. Erdogan hamar világossá tette, hogy az így nyert zsarolási pozíciót a végsőkig ki fogja használni. Nem csak az eredetileg tervezett EU-s támogatás dupláját, vízummentességet és a csatlakozási tárgyalások folytatását sikerült kialkudnia, de a megállapodás aláírása óta többször látványosan semmibe vette az európai alapértékeket, köztük a sajtószabadságot. Merkel és az EU mindezt kénytelen lenyelni, mert semmilyen más ötlete nincs a menekültválság kezelésére. Az a kérdés messzire vezet, hogy mit nyert és mit vesztett Európa a török alkuval.

Merkel azonban a német kormány döntésének bejelentésekor azt is hangsúlyozta, hogy Böhmermann szatírájának értékelése nem politikai kérdés. A politikai döntéshozatal ebben a kivételes helyzetben sem terjed ki a magatartás minősítésére, az jogállami keretek között az ügyészség és a bíróság kizárólagos feladata. Merkel egyúttal azt is bejelentette, hogy a büntetőtörvénykönyv érintett rendelkezését hamarosan megszüntetik, ami persze a folyamatban lévő ügyet semmiképpen nem érinti.

Európai értékek, európai eljárások

De hogyan tűrhetik el a jogállami keretek, hogy a német büntetőtörvénykönyv 2015-ben felségsértési tényállást tartalmaz? A „felségsértés” büntetése szigorúbb, mint az általános becsületsértési és rágalmazási tényállások büntetése. Sőt a német szabályozás nem csak a külföldi államfők becsületét védi az egyszerű halandókéhoz képest szigorúbb büntetésekkel, hanem általánosságban „a politikai élet szereplőit”. Erre a sokat látott magyar jogász jogosan kapja fel a fejét. A magyar Alkotmánybíróság 1994 óta következetesen védi azt az álláspontot, hogy a közélet szereplőinek több kritikát kell eltűrniük: a közszereplők – némileg leegyszerűsítve – kizárólag a szándékos hazugságokkal szemben jogosultak védelemre. Értékítélet nem lehet jogi eljárás alapja. A közszereplők széles bírálhatóságát az AB az új Polgári Törvénykönyvvel kapcsolatban még 2014-ben is megerősítette. Tette ezt annak tudatában is, hogy a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság előtt minden más álláspont elbukna. Az Emberi Jogi Bíróság szerint megengedhetetlen minden olyan állami intézkedés, amely „az újságírót megakadályozza abban, hogy kritikus értékítéletet fogalmazzon meg” (Dalban-ügy). Böhmermann verse ráadásul nem is csak újságírói teljesítmény, hanem a művészet szabadsága által védett alkotás is.

Böhmermann verse ezzel együtt első ránézésre a felségsértés bűncselekményének minden feltételét teljesíti. A bíróságok, aztán a német alkotmánybíróság, végső soron pedig az Emberi Jogi Bíróság minden bizonnyal alaposan megvizsgálja a vers egyes sorait és fordulatait, az ügy szélesebb kontextusát, a „költő szándékát”. Ezektől a szempontoktól függetlenül Böhmermann éppen azzal hozott létre valódi műalkotást, hogy nyíltan, tudatosan provokálni akart. Világossá tette, hogy tudja, hol húzódnak a jogszerűség határai, de azt is, hogy ezek a határok nem esnek egybe az európai értékrend határaival. Vannak pillanatok, amikor át kell lépni a jogszerűség határát, mert csak így lehet rámutatni az értékrendszer egészét fenyegető veszélyekre.

Erdogan számára valójában nem az lett volna a vereség, ha Merkel nem járul hozzá a büntetőeljárás lefolytatásához. Egy ilyen döntést értékelhetett volna politikai győzelemnek: megfutamodásnak, annak beismerésének, hogy az európai értékek nem elég erősek ahhoz, hogy megvédjék magukat. Márpedig az európai értékeknek éppen arra van ma szükségük, hogy nyílt konfliktusokban igazolhassák az erejüket. Azt, hogy semmilyen más értékrendszer nem biztosít nagyobb szabadságot, azt, hogy nincs jobb élet, mint amit ez a szabadság biztosít, és azt, hogy ennek az európai értékrendszernek vannak eszközei, hogy ezt a szabadságot megvédje. A sajtószabadság és a művészet szabadságának győzelme csak az lehet, ha a bíróság mondja ki, hogy az európai értékrend igenis eltűri, sőt megköveteli egy autokrata kigúnyolását, akinek minden tette szembe megy ezzel az értékrenddel. Teljesen függetlenül attól, hogy Merkelnek, a bírónak, nekem vagy bárkinek tetszik-e Böhmermann humora.

A véleménynyilvánítás, a sajtó és a művészet szabadságának képesnek kell lennie arra, hogy egyértelműen és hangosan kimondja az autokratáról, hogy autokrata. A demokrácia és a jogállam pedig azzal bizonyíthatja az erejét, hogy az európai értékek védelmére létrehozott intézményéket és eljárásokat nem cseréli le politikai alkukra. Mindebből az is egyértelmű, hogy számomra a bírósági eljárások kimenetele nem kétséges, az nem lehet más, mint Böhmermann győzelme. Ha nem így lesz, ha az álprecíz jogászkodás végül felülírja az alapértékek védelmét, ha esetleg az derül ki, hogy a gúny nagyobb veszély Európára, mint a kigúnyolt jogtiprás, akkor nagyon csalódott leszek. Akkor én is azt fogom érezni, hogy ez az európai értékrend nem hisz elégé magában ahhoz, hogy elkerülje a behódolást. Úgyhogy hajrá Böhmermann, hajrá Európa!

 

 



Az oldal tartalma nem minősül jogi tanácsadásnak.
Kérjük olvassa el a Jogi Fórum felhasználási feltételeit.