Év: 2020

A bankok digitalizációjának akadályai No.1. – Elektronikus aláírás, elektronikus bélyegző, együttesség és a hatályos hitelintézeti törvény valamint a cégtörvény

A tanulmány alaptétele, hogy a jelenleg hatályos cégtörvény (Ctv.) cégjegyzési szabályai elavultak, azok aktualizálása nélkülözhetetlen a digitalizációs törekvések, az online ügyintézés világában. A Ctv. ezen hiányossága ahhoz vezet, hogy különféle jogértelmezések látnak napvilágot, a jogbizonytalanság pedig egyre nő. A cikk kitér arra is, hogy bankok esetén az együttes cégjegyzésre, cégképviseletre vonatkozó rendelkezések miként vannak összhangban az elektronikus aláírási megoldásokkal, különösen az elektronikus bélyegző jogintézményével. A Szerző felveti, hogy az eIDAS rendelet nem épült még be a magyar jogrendbe, felette lebeg, így a magyar jogszabályokkal való ellentmondások feloldása csak “contra legem” jogértelmezéssel érhető el. A Szerző kamarai jogtanácsos. Letöltés

A büntetéskiszabás elméleti háttere, illetve az enyhítő és súlyosító körülmények a nemi élet szabadsága elleni bűncselekmények körében

A tanulmány első lépésben általánosságban ismerteti a büntetéskiszabás elméleti hátterét, alapfogalmait és alapelveit. Ezt követően részletezi a büntetéseket és intézkedéseket. A dolgozat ezután rátér a súlyosító és enyhítő körülmények elemzésére. Ezen körülményeket a nemi életet sértő bűncselekmények tükrében taglalja a továbbiakban. Az elemzést leszűkíti a nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények körére. A dolgozat végül a szerző tanulmány tárgyát képező kérdés kapcsán kifejtett álláspontjának kifejtésével zárul. A Szerző bírósági titkár. Letöltés