Milyen jogi eszközök állnak a zaklatott dolgozó rendelkezésére?
Év: 2020
Hiánycikk lehet a legnépszerűbb vodka a holland bíróság döntése miatt
Pont kerülhet egy 13 éve húzódó per végére
Jelentős könnyítés állami tulajdonban lévő kockázati- és magántőke alapok
Versenyjog koronavírus idején - Amit tudni érdemes!
Alaptörvényt sért a közalkalmazotti törvény végrehajtási rendelete
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kifogásolt szövegrészt
Munkajog járvány alatt
Berke Gyula egyetemi docenssel munkajogi aktualitásokról beszélgettünk.
Online jogtanácsosként álltak helyt joghallgatók a veszélyhelyzetben
Az ELTE és a Pázmány diákjai nyerték The New Lawyer Challenge versenyét
Dr. Berke Gyula – Munkajog járványhelyzetben
A koronavírus pandémia és az ennek következtében kihirdetett veszélyhelyzet okozta módosult élethelyzet globálisan érinti a munka világát, jelentős változásokat előidézve mind a munkáltatók, mind a munkavállalók oldalán. Miként érvényesülnek a munkajogi szabályok a járványhelyzet idején? – Berke Gyulával, a PTE ÁJK tanszékvezető egyetemi docensével COVID-19 megjelenéséhez kapcsolódó aktuális munkajogi kérdésekről beszélgettünk.
Saját ügyfelét verte át és zsarolta meg egy budapesti ügyvéd
Nagyszabású akció keretében vették őrizetbe a nyomozó ügyészek
Gazdasági könnyítések Csehországban
Adócsökkentésről és kedvezőbb veszteségleírásról döntött a kormány
Jelentősen nőtt a korrupcióval kapcsolatos eljárások száma Kínában
A tavalyi vádlottak közül 16 fő tartományi és miniszteri ragú vezető
