A tanulmány a különböző országok önvezető járművekre vonatkozó eltérő joggyakorlatát vizsgálja, mivel az egységes álláspont, illetve a jogharmonizáció kialakítása még várat magára ezen a területen. A téma modernitását jól mutatja, hogy a technológia fejlődése, így az önvezetési képesség mértéke évről-évre növekszik, ami komoly kihívás elé állítja a jogalkalmazókat.

A tanulmány három fő részből áll. Az első rész bemutatja az önvezető járművekkel kapcsolatos technológiát, az önvezető járművek kategorizálását, valamint fejlődésük irányát és ütemét. A második rész a nemzetközi és hazai kitekintést foglalja magában, vizsgálva a különböző országok hasonló, illetve eltérő jogi szabályozását az önvezető járművek kapcsolatos felelősségi kérdések tükrében. Végezetül a harmadik rész a joggyakorlat kialakításában kiemelkedő fontosságú és szerepet játszó jogeseteket mutat be.

A jog határokat állít az élet minden területén, ezért a jogtudománynak kell elsőként felkészülnie az önvezető autók által okozott újszerű helyzetekre, a jogszabályoknak kell megfelelően kezelniük a felmerülő problémákat. A büntetőjognak készen kell állnia az esetleges hibák bekövetkezésekor fennálló jogsértések orvoslására.

A Szerző bírósági titkár.