Légi járat törlése esetén a repülőjegy árának visszatérítésébe bele kell számítani a közvetítő által a vásárláskor levont jutalékot – szögezi le az Európai Unió Bírósága C-45/24. számú Verein für Konsumenteninformation ügyben hozott ítéletében. A légitársaságnak nem kell ismernie e jutalék pontos összegét.
Több utas repülőjegyet vásárolt az Opodo⌈1⌉ utazási iroda foglalási portálján a KLM légitársaság Bécs (Ausztria) és Lima (Peru) közötti oda-vissza járatára. A járatok törlése miatt a KLM visszatérítette nekik az általuk fizetett összeget, levonva abból az Opodo által közvetítői jutalékként felszámított körülbelül 95 eurót.
Az érintett légi utasok esetleges visszatérítési jogukat egy fogyasztóvédelmi szervezetre engedményezték. Ez utóbbi az osztrák bíróságok előtt azt állítja, hogy a repülőjegyek árának a szóban forgó légitársaság általi visszatérítésébe bele kell tartoznia a közvetítői jutaléknak is, amelyet – mint jelen esetben – egy utazási iroda, mint a légitársaság közvetítője számított fel az utasokkal szemben. A KLM azonban azt állítja, hogy nem köteles visszatéríteni a vitatott közvetítői jutalékot, mivel nem volt tudomása annak felszámításáról, és még kevésbé annak összegéről.
Az osztrák legfelsőbb bíróság e tekintetben a Bírósághoz fordult⌈2⌉. Közelebbről, e bíróság emlékeztet arra, hogy a Bíróság már határozott a közvetítői jutalékokról a légi utasok visszatérítéshez való joga terjedelmének értelmezése keretében, és úgy ítélte meg, hogy ezeket be kell számítani a visszatérítés összegébe, kivéve, ha azokat a légitársaság tudta nélkül állapították meg⌈3⌉. Ez a kivétel azonban, amely arra vonatkozik, hogy a légi fuvarozó tudott-e a jutalékról vagy sem, különbözőképpen értelmezhető.
A Bíróság a jelen ügyben pontosítja, hogy
amikor egy légitársaság elfogadja, hogy a közvetítő a nevében és számlájára repülőjegyeket állítson ki és adjon ki, akkor feltételezhető, hogy a légitársaság szükségszerűen ismeri a közvetítő közvetítői jutalék felszámítására vonatkozó kereskedelmi gyakorlatát⌈4⌉. Mivel ez a jutalék a repülőjegy árának „elkerülhetetlen” része, azt a légitársaság által engedélyezettnek kell tekinteni. Ennek következtében a légitársaságnak vissza kell térítenie a jutalékot.
Nem szükséges, hogy a légitársaság ismerje a közvetítői jutalék pontos összegét. Ellenkező esetben az uniós jogalkotó által biztosított utasvédelem gyengülne, és csökkenne a közvetítői szolgáltatások igénybevételének vonzereje.
⌈1⌉ Az Opodo az International Air Transport Association (IATA) által tanúsított utazási iroda, amely jogosult a KLM nevében repülőjegyek kibocsátására.
⌈2⌉ Közelebbről, a Bíróságot a visszautasított beszállás és légi járatok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról szóló, 2004. február 11-i 261/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmezésére kérik.
⌈3⌉ A Bíróság 2018. szeptember 12-i Harms ítélete, C-601/17.
⌈4⌉ Ez akkor is érvényes, ha erre vonatkozóan nincs kifejezett szerződéses feltétel.