Györgyi Kálmán – Európai büntetőjogász

2019. február 20. Sereg András

Györgyi Kálmán a 20. század egyik kiemelkedő jogtudósa, a büntetőjog avatott tanára és korszakos legfőbb ügyésze volt. Nemcsak a szakmai ethoszra tanította nemzedékek egész sorát, hanem személyiségével közvetítette is a jogászi jellem és erkölcs hiteles képét.

Fotó: Demecs Zsolt / De Jure

Györgyi Kálmán 1939. május 24-én született Budapesten. Édesapja, Györgyi Géza röntgen és belgyógyász szakorvos volt, édesanyja Zámor Magdolna hét gyermeket szült, és ő a felnevelésükkel foglalkozott. Györgyi kétszer nősült, második felesége Kardos Éva ügyvéd, gyermeke Györgyi Dániel Kálmán.

A II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1957-ben. Gyerekkora óta történelemtanár szeretett volna lenni, végül két sikertelen felvételi vizsga után mégis a jogászi pályát választotta. Az ELTE-n végezte egyetemi tanulmányait, ahol másodévesen döntötte el, hogy a büntetőjog felé veszi az irányt. 1964-ben szerzett jogi doktori oklevelet. Államvizsga után, Kádár Miklós professzor marasztalta a Büntetőjogi Tanszéken. Tanársegéd, egyetemi adjunktus, majd docens lett, és tanári tevékenységét elismerve többször választották a kar legnépszerűbb oktatójának. 1969–1970-ben a freiburgi  Albert Ludwigs Egyetemen tanult. Nem csak magyar, hanem német nyelven is publikált. Fő művének az 1984-ben megjelent a „Büntetések és intézkedések” című monográfiát tartotta. Ez a mű ma is a büntetéstan egyik alapvető szakirodalma. 1979 és 1985 között az ELTE jogi kar oktatási dékánhelyettese, 1989 és 1990 között dékánja. 1985-től a Magyar Jogász Szövetség választmányának a tagja.

Györgyi Kálmán

Györgyi Kálmán személyiségét két fő tulajdonság jellemezte: a precizitás és a humorérzék. Tanítványai többször választották az ELTE jogi kara legnépszerűbb oktatójává. - Fotó: magyarnarancs.hu

Személyiségét két fő tulajdonság jellemezte: a precizitás és a humorérzék. Gyakran fordult elő, hogy a kettőt ötvözte. 2004-ben, a 65. születésnapja alkalmából rendezett ünnepi konferencia végén például e szavakkal ajándékozta meg a hallgatóságot: „Hetvenheten voltak itt, amikor elkezdtük ezt a konferenciát, nekik nagyon köszönöm, hogy eljöttek. Most pedig a végén még mindig harminchárman vannak. Nekik pedig köszönöm, hogy maradtak.” Számtalan anekdota fűződik a nevéhez. Az egyik ilyen történet szerint vizsgáz­ta­tás közben benyitott a legendásan szigorú professzor, Németh János szobájába, és a felől érdeklődött, hogyan mennek a vizs­gák. Németh röviden azt felelte, hogy katonásan. Mire Györgyi: „Hogy érted ezt, János?” A válasz így hangzott: „Egy, kettő, egy, csak sajnos sok a ballábas.” Egy másik tréfája viszont csaknem az állásába került. 1968-ban négyhetes ösztöndíjjal kikerült Kijevbe. Mielőtt elutazott volna, a kari párttitkárnak levelet írt, amit lezárt borítékban átadott egy ismerősének, aki épp Münchenbe utazott, azzal a kéréssel, hogy onnan adja fel Pestre. A levélben ez állt: „Azt hiszem, az elmúlt esztendőkben megismerhettél annyira, hogy elhidd, valóban jelentős körülményeknek kellett közrehatniuk abban, hogy így döntsek. Semmiképp nem szeretném, ha bárkinek, aki az utazásom előkészítésében közreműködött, ezért utóbb bármilyen kellemetlensége származna. Soha, semmilyen körülmények között nem fogom elfelejteni, hogy mivel tartozom a hazámnak. Szeretettel üdvözöl Györgyi Kálmán.” A párttitkár a levél elolvasása után tényleg azt hitte, hogy disszidált. Még válságstábot is összehívtak. Amikor Györgyi visszaérkezett a Szovjetunióból, őzike szemekkel csak csodálkozott a félreértésen...

1990. június 20-án délelőtt egy magas, elegáns, ötvenes férfiú álldogált izgatottan a parlament folyosóján, arra várva, hogy meghallgassa az alkotmányügyi bizottság. Akkor ő a várakozás perceiben elmondta, hogy csak néhány napja keresték meg azzal kérdéssel, elvállalná-e a legfőbb ügyészi tisztséget. A felkérés őszintén meglepte. Szerinte egykori tanára, Kádár Miklós így kommentálta volna a felkérést: „Kedves Kálmán! Nem kizárt, hogy nálad alkalmatlanabb embert is lehetett volna e tisztségre találni.” Még ott a folyosón, „szűzbeszédére” készülve is feszengett, inkább tűnt vizsgára készülő diáknak (summa cum laude minősítéssel doktorált), mint a legfőbb ügyészi poszt várományosának. Aztán belépett a terembe, és rövid, egyetemi színvonalú előadást tartott az ügyészség előtt álló feladatokról. Az Országgyűlés 1990. június 25-én hat évre legfőbb ügyésznek választotta.

Györgyi Kálmán, akinek a személyisége sokak számára mindvégig kiismerhetetlen maradt, egy évtizedig állt az ügyészi szervezet élén. Már hivatalba lépésének másnapján a dolgok sűrűjébe került: a belügyminiszter feljelentése alapján elrendelte a nyomozást a Carlos-ügyben. Pár hónappal később a taxisblokád után nagy visszhangot váltott ki az a kijelentése, miszerint a tüntetők tévedésben voltak a cselekmény társadalmi veszélyességére nézve, ezért a kérdés úgy rendezhető, ha a blokád valamennyi résztvevője közkegyelmet kap.

Személyes kudarcként élte meg az ügyészségi reform elmaradását. Az átfogó reformcsomag 1993 áprilisában került a parlament elé, azonban az akkori ellenzéki pártok (az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz) más-más okokból ugyan, de nem támogatták a javaslatot. Évekkel később minderről nem kevés öniróniával így vallott: „1990-ben vonzó volt számomra, hogy esetleg a hátsó ajtón be lehet lopódzni a jogtörténetbe, ha tető alá hozom ezt a törvénycsomagot, és legalább hárman az országban tudják, hogy ebből én is írtam valamit.”

Györgyi Kálmán

2000. március 6-án, több mint két évvel megbízatásának lejárta előtt benyújtotta lemondását a köztársasági elnöknek. Lépését sohasem indokolta meg. Polt Péter követte a legfőbb ügyészi tisztségben. Polt kinevezését csak a kormánypárti többség támogatta, míg korábban Györgyi személyét közmegegyezés övezte. - Fotó: nol.hu

Béketűrő természete ellenére, többször is ütközni kényszerült. 1994 januárjában, amikor az Alkotmánybíróság eltörölte az ügyészek általános indítványozási jogát a polgári ügyekben, „illő tisztelettel” fogalmazta meg fenntartásait az alkotmánybírák döntésével szemben. A politikusok sem hagytak neki békét. 1993 őszétől sokáig nem reagált Balsai István akkori igazságügy-miniszter üzeneteire, hogy már nagyon várja az első vádiratokat a sortűzügyekben. 1994 januárjában, a sokadik sürgetésre aztán ezt felelte: „Azt tudom erre mondani, hogy az első vádirat benyújtásáról a Magyar Távirati Irodán keresztül fogjuk tájékoztatni a közvéleményt.”

1995 tavaszán felröppent a hír, hogy megválik posztjától. Környezetében többen is állították, hogy elsősorban a parlamenti interpellációk viselték meg. Nem egyszer megesett, hogy válaszát a képviselők leszavazták, mondván, „korrekt az érvelés, de a helyzet mégiscsak tarthatatlan”. Az első parlamenti ciklusban Szabó Lukács (MDF-es, később MIÉP-es honatya) interpellációi tették próbára a Legfőbb Ügyészség vezetőjének idegeit. Sokan akkortájt úgy vélekedtek, hogy azért híve a kormány alá rendelt ügyészségnek, mert így megszabadulhatna a közvetlen politikai felelősségtől, és a jövőben nem neki, hanem az igazságügy-miniszternek kellene tartania a hátát, ha a politikusok az ügyészséget támadják.

1996-ban mégis vállalta az újabb megmérettetést. Június 5-én elsöprő többséggel (263 igen és 18 nem szavazattal) ismét legfőbb ügyésznek választotta az Országgyűlés. Györgyi második legfőbb ügyészi ciklusában igyekezett a háttérben maradni. A korábbinál kevesebbet szerepelt a nyilvánosság előtt.

2000. március 6-án, több mint két évvel megbízatásának lejárta előtt benyújtotta lemondását a köztársasági elnöknek. Lépését sohasem indokolta meg. Mindössze annyit árult el, hogy „nem volt meg bennem az a motiváció, amelyet korábban a tisztség elvállalásakor és azt követően tíz éven át éreztem”.  Az viszont tény, hogy egy hónappal a lemondása előtt jogértelmezést juttatott el a parlament elnökéhez, amelyben kifejtette: az Országgyűlés a törvény előírásaitól eltérően hozta létre a csonka tévékuratóriumot, így a testület működésének törvényessége kifogásolható. Áder János házelnök azonban úgy vélte, hogy a legfőbb ügyész jogértelmezése miatt semmi teendője sincs. Györgyi döntésében az is közrejátszhatott, hogy ebben az időszakban számos nemtelen támadás érte őt és a feleségét is a jobboldali sajtó részéről. De akárhogy is történt, személyében egy nagy tudású, korszakos jelentőségű legfőbb ügyész távozott az Igazságügyi Palotából.

Györgyi Kálmán

Györgyi Kálmán gazdag pályafutása során büntetőjogra tanította nemzedékek egész sorát, miközben személyiségével közvetítette a jogászi jellem és erkölcs hiteles képét. - Fotó: Kovács Attila / MTI

Hack Péter egyetemi tanár szerint „Györgyi Kálmán munkájának és nyilvános szerepléseinek döntő szerepe volt abban, hogy az 1990-es évek közepére az ügyészségi pálya vonzóvá vált a fiatalok számára. Olyan időszak volt ez, amikor az ügyészi szerepfelfogás, az ügyészi elhivatottság a jogászi hagyományok legjobbjait idézte.”

Távozása után az igazságügyi tárcánál az új büntető törvénykönyv előkészítésének miniszteri biztosává, majd miniszteri főtanácsadóvá nevezték ki. 2005-től egy ideig az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) felügyelőbizottsági tagja volt. 2006-ban vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal, emellett magas állami kitüntetésben részesült Németországban és Ausztriában is.

Politikai-közéleti ars poeticáját így fogalmazta meg: „Az államnak politikai megközelítésben olyannak kell lennie, hogy a hatalmon lévők akkor is szeretni tudják, ha majd éppen ellenzékben lesznek”.

Györgyi Kálmán életének 80. évében, 2019. február 17-én hunyt el. Gazdag pályafutása során büntetőjogra tanította nemzedékek egész sorát, miközben személyiségével közvetítette is a jogászi jellem és erkölcs hiteles képét.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
ÜGYÉSZSÉG
JOGTÖRTÉNET