Erdei Árpád – A büntető perrendtartás tolmácsa

2021. április 22. Sereg András

Erdei Árpád jogászprofesszor sajátos stílusú, nagy tudású, fanyar humorú személyiség volt, aki nemcsak egyetemi tanárként, hanem alkotmánybíróként is maradandót alkotott. Életének 83. évében csöndben távozott az élők sorából.

Erdei Árpád 1939. január 15-én született Békésen. Szülei egy viharsarki tanyán, héthektárnyi földön gazdálkodtak. Apja parasztember volt, akiből később kerté­szeti szak­ember lett. Anyja irányította a tanyai életet, kivéve azt, milyen le­gyen a termelés. Erdei bátyja hét, nő­vére tizenkét esz­tendő­vel volt idő­sebb nála. Gyermekkora mély nyo­mokat hagyott benne, bár soha nem akart földdel foglalkozni, azért az ál­latok, a me­zőgazdasági munka szeretete megmaradt.

A háború vége felé beköl­töztek Bé­késre, ahol a helyi református is­kolá­ban kez­dett tanulni. Később a család Érdre települt, és mielőtt apját kikiáltották volna kulák­nak, az akkori szo­kások­nak megfelelően önként fel­ajánlotta a kö­zösnek a földjét és szerény tanyá­ját. Eleinte alkalmi, napszámos munkákat vállalt, anyja pedig varrónő lett egy ktsz-ben. A leg­ki­sebb Erdei ott­hon egymás után falta a könyveket, szinte min­den megragadt a fejé­ben. Az álta­lános is­kola után reál­tagozatra jelentkezett a buda­foki gimnázi­umba, mert azt gon­dolta, ha már tanulnia kell, akkor majd valamiféle mérnöki pályára lép. Gimná­zi­umi évei alatt rendszeresen sportolt. "Az uszoda világát szerettem, mindent el­végeztem, amit az edző mondott, és az sem igazán érdekelt, hogy har­mad- vagy másodosztályú ver­senyző vagyok. Amikor egyszer első osz­tályú szinten belül úsztam, akkor nagyon népszerű lettem az uszo­dában, de ez a szintteljesítés csak egyszer vagy kétszer sikerült" – mesélte.

Erdei Árpád

Erdei Árpád az Alkotmánybíróság teljes ülésén 2006-ban - Fotó: Demecs Zsolt / Alkotmánybíróság

Mély nyomokat hagyott benne az 1956-os forradalom. Testközelből megtapasztal­hatta, ho­gyan bánt a rendszer a for­radalom résztvevőivel. Egyik osztálytársáért rendszeresen megjelent a karha­talom, elvitték az iskolából, aztán amikor visszajött, nem volt kedve velük beszélni. Azért zaklatták, mert beállt Budafokon nemzetőr­nek, és nem csi­nált mást, mint a szétzavart rendőrség helyett járőrözött. Egy cimborája szólt, hogy menjenek ki Ausztráliába a nagybácsikájához. Anyja sírt, apja káromkodott, de azt mondták, nem akadályozzák meg. Úgy volt, hogy reggel öt­kor indulnak, de esett az eső. Átment a cimbo­rájához, hogy esik az eső, maradjanak itthon. Ha nem esett volna, le­het, hogy disszidált volna.

Apja taná­csára vá­lasztotta a jogi egyetemet. Közben egy barátja kitalálta, hogy a színművészeti főiskolára akar menni, és mert nem szeretett volna egyedül felvételizni, ezért megkérte őt, hogy jöjjön el vele. "A do­log nem érdekelt, de azért elmentem vele oda is felvé­telizni. Legna­gyobb bá­mu­latomra, szépen haladtam előre a rostán, és a végén még fel is vettek volna, ha nem érkezik meg közben az értesítés a jogi egyetemről. Gon­doltam, nem leszek kö­zép­szerű színművész, inkább elmegyek jogász­nak" – emlékezett ifjúkori kalandjára.

Simán felvették a jogi karra, ahol hamarosan rájött arra, ha már ott van, érdemes tanulni. Az első év borzasztó nehéz volt, csak nehezen szokott hozzá az egyetemi tanu­lási módszerhez, nem is voltak eleinte jók az eredmé­nyei. Később jó rendű let­t, mert akko­riban a szemináriumi munkát is osztá­lyozták, és mivel ott sokat "jártat­ta a száját", jó jegyeket kapott. Első évben Marton Gézára a tudása, Brósz Róbertre a nagyszerű római jogi előadásai miatt nézett fel. Nagy Tibor kitű­nően beszélt az adójog­ról, Kádár Miklós bün­tető­jo­g­ásznak pedig jó hu­mora volt, sokat derül­tek körmönfont monda­tain. A büntetőjogi tanszéken Bé­kés Imrét becsül­te a legjobban, Ki­rály Ti­bor vi­szont szerinte a hallgatók réme volt, mert hi­hetetle­nül szi­go­rúan vizsgázta­tott. Erdeit a bünte­tő­jog kezdettől fogva érdekelte. Később a termelőszövetkezeti jog iránt vonzódott, majd egyik legjobb barátjával, Pusztai Lászlóval együtt jelentkeztek az akkor még alig ismert új tudomány, a kriminalisztika szemináriumra. Aztán negyedéves hall­gatóként már órákat tartott a hallgatótársainak.

Erdei Árpád

Pálffy Ilona főtitkár és Erdei Árpád, a Testület helyettes elnöke a teljes ülés előtt 2006-ban - Fotó: Demecs Zsolt / Alkotmánybíróság

Egyetemista korában pályázat keretében a Pest megyei Szobra jelent­kezett mezőgazdasági előadónak. Hamar rájött azonban arra, hogy az "nem neki való foglalatoskodás". Egyszer összefutott Viski Lászlóval, aki az Országos Kriminalisztikai Inté­zetbe hí­vta. Az igazgató Gödöny József volt, aki az OKRI megalakulásától, azaz 1960-tól egészen nyu­gállományba vonulásáig, több mint három évtizedig vezette az intézetet. Nyolc éven át kriminál­technikával fog­lalkozott. Az intézeti munka során beleszeretett a szakértői bizonyításba. Sokat köszönhetett azoknak az éveknek, hiszen gyakorlatra küldték a rendőrségre és az ügyészségre, ahol a nyomozási, illetve a nyomozás-fel­ügyeleti osztályon elleshette a precíz jogászi munkát.

Amikor az OKRI-n kiad­ták a parancsot, hogy mindenkinek meg kell tanulnia legalább egy idegen nyelvet, három évig angolul ta­nult. A nyelvtudásának a későbbiekben is nagy hasznát vette, hi­szen amikor 1970-ben visszakerült Ki­rály Tibor professzor csábítására az ELTE büntető-eljárásjogi tanszékére, az ott kapott fizetésből ne­m­igen lehetett megélni, ezért 1977-től tizenhét éven át tolmácskodott. Emellett kitűnő amatőr fotós is volt. Több képét álnéven az MTI is átvette.

Ki­rály három dologra hívta fel a fi­gyelmét: „Először: az egyetem sza­bad hely, azt tanítasz, amit a tantárgy diktál, de azon belül szabadon. Másod­szor: a rendszer elemeit szidhatod, a rendszer egé­szét nem. Harmad­szor: írj, mert csak így haladhatsz előre.”

Igyekezett megfogadni a tanácsokat. Ami az írást illeti, legjobban Szabó Lászlóné ösztökélte, hogy kandidátusi disszertációt írjon. Többször is be­ült a szo­bájába, és nem hagyta békén, amíg neki nem állt. Köz­ben ne­gyedik nekifutásra elnyer­t egy ösztöndíjat az Egyesült Álla­mokba, és ki­utazott egy évre. Ekkor kezdett foglalkozni az összehasonlító bün­te­tőeljárási joggal. 1985-ben írta meg disszertációját az igazságügyi szakértők munkájáról. Mivel Szabóné nagyon korán meghalt, Erdei fiatal docensként tan­székve­zető lett. Egy rövid megszakítással tíz évig, 1998 márciusáig vezette a tanszé­ket. Közben 1994-ben habilitált.

Erdei Árpád

Egy sajátos stílusú, nagy tudású, fanyar humorú személyiség volt, aki nemcsak egyetemi tanárként, hanem alkotmánybíróként is maradandót alkotott. - Fotó forrása: Bűnügyi Szemle

1994-ben az Országos Válasz­tási Bizott­ság tagjává választották, 1997 és 1998 között a testület elnökhelyetteseként is dolgozott. 1998-ban alkotmánybírónak jelölték. 1998 márciusában furcsa helyzet állt elő. Erdei a televízióból értesült arról, hogy az alkotmánybírákat jelölő bizottság meg­egye­zett a szemé­lyében. Gál Zoltán házel­nök dobta be a ne­vét, amit az ellenzék elfogadott. Kivéve a kis­gaz­dákat, akik azért nem sza­vazták meg, mert nem tetszett nekik, hogy az ellenzék jelölt­jének nevét is a parla­ment elnöke vetette fel. Érde­kes módon egy na­pon szavazták meg a képvi­selők alkotmány­bírónak és OVB-tag­nak, sőt aznap fo­gad­ták el az új büntetőeljárási tör­vényt is. Mivel egy­szerre nem lehetett két testület tagja, ezért lemondott a fris­sen megújított OVB-tagsá­gáról. "Abban, hogy alkotmánybíró let­tem, szerepet kapott a csillagok állása is, hiszen ha egy héttel több ideje van az Országgyűlés­nek, akkor talán fel sem merül a nevem" – mondta két évtizeddel később.

Alkotmánybíróvá választását szakmai pályafutása megkoronázásaként értékelte. Pláne, hogy 2003 augusztusa és 2007 márciusa között – a kollégái szavazati alapján – az Alkotmánybíróság helyettes elnöke is lehetett. A Donáti utcában több mint kétszáz ügy előadó bírája volt.  "Sokat jelentett számomra, hogy alapító tagokkal is együtt tudtam dolgozni. Az első hónapokban inkább csak figyeltem, aztán szépen fo­kozatosan kaptam a terhelést. Nagyon érdekes ügyeim voltak. Csak né­hányat említek: a szervezett bű­nözés elleni törvénycsomag, a lő­fegyver-határozat vagy a kábítószerrel kapcsola­tos döntés előkészí­tése" – elevenítette fel alkotmánybírói éveit. Mandátumának lejárta után a köztársasági elnöktől a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át.

Az alkotmánybíráskodás után folytatta a tanítást: előadásokat tartott, szemináriumokat vezetett. 2009-től professor emeritusként éveken át vezette „A büntetőeljárást meghatározó tényezők” című kurzust, amelyben a büntetőeljárás és az eljárási rendszerek általános bemutatása mellett beszélt a jogalkotásról, a bírói gyakorlatról és az Alkotmánybíróság szerepéről, valamint a tudomány hatásairól is. 2011-ben a kurzushoz írta meg a „Tanok és tévtanok a büntető eljárásjog tudományában” című könyvet. "Egy keveset epéskedhettem is. A barátaim szerint a lábjegyzetek kifejezetten szórakoztatóak" – jegyezte meg fanyar humorral.

2013-tól 2014-ig töltötte be az új büntetőeljárási törvényt előkészítő kodifikációs bizottság elnöki tisztségét. Távozása után megkönnyebbülést érzett, hogy egyes jogi megoldások nem az ő közreműködésével készültek, de bosszankodott is, hogy amit elkezdett, nem tudta befejezni.

Erdei Árpád

Erdei Árpád 2005-ben - a legendássá vált megkötetlen csokornyakkendőben. - Fotó: Sereg András

Mindig adott a megjelenésre. A gallérja alatt legtöbbször egy megkötetlen csokornyakkendő lógott. Laza eleganciával hordta a nyakravalót, mintha arra ké­szült volna, hogy a kö­vetkező pillanatban szakavatott mozdulatokkal meg­kösse azt. Százhúsz-százharminc darabból álló kol­lekciója volt otthon. Ha valamelyiket megunta, akkor újat választott.

Csöndesen távozott el. Méltósággal viselt súlyos betegség után, 83. életévében, 2021. április 11-én szerettei körében hunyt el.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG