Az Európai Adatvédelmi Testület (a továbbiakban EDPB) 02/2021. számon új iránymutatás tervezetet tett közzé a virtuális hangasszisztensekről („VVA”). Az iránymutatás gyakorlati útmutatást és konkrét cselekvési javaslatokat fogalmaz meg minden, a VVA működtetésében részt vevő szereplő számára.
Author: vbala (Veres Balázs )

LL.M. szintű szakjogász képzések a PPKE jogi karán
Az idei év szeptemberére is meghirdeti szakjogász (valamint nem jogászoknak is szóló) továbbképzéseit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának Deák Ferenc Továbbképző Intézete, amely 2000 óta szervezi a diplomával rendelkező, továbbtanulni vagy szakosodni vágyók számára a képzéseit, közel 35 szakterületen. (X)
Aktualizálta útmutatóit a Közbeszerzési Hatóság – A két új útmutató elérhető a Jogi Fórumon!
A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács július 1. napján döntött a hiánypótlás szabályairól és az innovációs partnerség alkalmazásáról szóló útmutatók aktualizálásáról.
Felül kell vizsgálni a magyar alaptörvény decemberi módosításait
Felül kell vizsgálni Magyarország alaptörvényének decemberi, “nyilvános konzultáció nélkül elfogadott” kilencedik módosításait a társadalom egyes csoportjait esetlegesen hátrányosan érintő megkülönböztetés elkerülése érdekében – jelentette ki az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság hétfőn.
Az Európai Bizottság új jogszabályt javasol a gyermekek védelmére
Az Európai Bizottság új jogszabályt javasol a gyermekek online szexuális zaklatásának felszámolására még az idén – jelentette be a belügyekért felelős biztos az Európai Parlament hétfői strasbourgi plenáris ülésén.
Praktikus, de vajon biztonsàgos is?
A rollerek részben igen, a hoverboardok egyáltalán nem feleltek meg a termékbiztonsági előírásoknak.
A legtöbb európai az éghajlatváltozást tartja a legsúlyosabb problémának
A jelenlegi kihívások közül az európaiak közül a legtöbben az éghajlatváltozást, valamint a természet állapotának romlását és a szennyezések okozta egészségügyi gondokat tekintik a legsúlyosabb és azonnal megoldandó problémának – állítja az Európai Bizottság hétfőn közzétett felmérése.
Figyeljünk a külföldi utazásokhoz kapcsolódó adó- és vámszabályokra
Érdemes a külföldi nyaralás előtt tájékozódni az adó- és vámszabályokról, a szükséges engedélyekről, hogy az utazók megóvják magukat a felesleges adminisztrációtól vagy a pluszköltségektől – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közleményében.
A minimumadó versenyhátrányba taszítja az EU-t
Az Európai Uniót is béklyóba kötheti a globális minimumadó, a bevezetését követően behozhatatlan versenyelőnyre tehet szert a világ többi vezető gazdasági nagyhatalma az EU-val szemben.
Magas építőanyag àrak: kartell àllhat a hàttérben?
A GVH bejelentette, hogy kivizsgálja történt-e kartellezés az építőanyag-kereskedelemben. Ha a hatóság megállapítana egy esetleges összefonódást, akkor az építtetők vagy új építésű ingatlanvásárlók elviekben akár kártérítést is követelhetnének