Ezernél is több olyan civil szervezet van a bírósági nyilvántartás szerint, amely alapszabályában valamilyen állatvédelmi feladatot vállalt, de eddig egyetlen olyan sem volt, amely szakemberek segítségével nyújtott jogsegély-szolgálatot, akár telefonon, akár írásban – mondja Kajó Cecília, a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegély-szolgálat Egyesület titkára. Az Egyesület, céljáról, profiljáról, tagságáról és működéséről beszélgettünk.
Author: vbala (Veres Balázs )
Sérelemdíj és kártérítés gyorsított per útján – Az új, különleges polgári peres eljárások sajátosságai
A bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perről szóló 2020. évi LXX. törvényt július 8-án hirdették ki, mely a kihirdetést követő napon lépett hatályba.
Távollevők társasági jogi nyilatkozatai – Technológiai lehetőségek az okiratok kiállításának leegyszerűsítésére
A gazdasági társaságok életében bekövetkező változásokhoz rendszerint több társasági jogi jognyilatkozat kötődik, amiket nagyon gyakran különböző földrajzi helyen tartózkodó személyek tesznek. A cégeljárási szabályok ráadásul sok tekintetben bonyolultabbá teszik az ügymenetet az egyszerű magánjogi szerződések megkötéséhez képest. Rostás Péter, a DLA Piper Hungary technológiai jogi szakértője felvázolja, miként lehetne a technológia lehetőségekkel élve egyszerűsíteni a...

SZFE-modellváltás jogász szemmel – Beszélgetés Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal, a Századvég Alapítvány jogi szakértőével
“A modellváltást alapvetően gazdálkodási tényezők indokolhatták – a Színház és Filmművészeti Egyetem gazdálkodását mintegy 10 éve sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik” – véli Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, megerősítve: az új szabályozás alapján “a szenátus jogkörei csökkentek a fenntartó javára.” A Századvég Alapítvány jogi szakértőjével szigorúan jogi nézőpontból beszélgettünk az SZFE-ügyről.
Közzétették a Szaharov-díj idei jelöltjeit – A fehérorosz demokratikus ellenzék is szerepel a listán
A fehérorosz demokratikus ellenzék, az iraki Nadzsíb Músza Mikael, Moszul érseke, hondurasi környezetvédelmi aktivisták, valamint a szexuális kisebbségek jogaiért harcoló lengyel aktivisták is szerepelnek az Európai Parlament (EP) emberi jogok védelméért odaítélhető Szaharov-díjának idei jelöltjei között.
Hat hónappal meghosszabbodik a hiteltörlesztési moratórium – Csak a legsérülékenyebb csoportok részesülnek a kedvezményben
A munkahelyeket és a családok életszínvonalát a járvány ideje alatt is meg kell védeni – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban, bejelentve, hogy a háztartásoknak nyújtott hitelmoratóriumot – bizonyos társadalmi csoportok esetében – 2021. január 1-jétől további hat hónapig meghosszabbítják.
Járványügyi készültségben Magyarország – Új védelmi intézkedési szigorú szabályok léptek hatályba a mai nappal!
A hétfőtől életbe léptetett új védelmi intézkedési szigorú szabályok a koronavírus terjedésének meggátolását szolgálják – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Fokozódó élelmiszerlánc-biztonság – Októbertől miniszteri irányítás alá kerül a teljes élelmiszerlánc-felügyelet
Október elsejétől az Agrárminisztérium (AM) szervezetében, közvetlen miniszteri irányítás alá kerül az országos főállatorvos, és így a teljes élelmiszerlánc-felügyelet szakterülete – közölte a tárca hétfőn.
Iratkaranténba kerülnek az ügyészségen a papíralapú dokumentumok – Szeptember 9-től visszavonásig él a szabály
A koronavírus-járvány miatt az ügyészségre érkező papíralapú, illetve egyéb, nem elektronikus küldeményeket az esetleges fertőzésveszélyre tekintettel két napra úgynevezett iratkaranténba kell helyezni – olvasható az ugyeszseg.hu honlapra hétfőn feltett közleményben.

Ifj. Lomnici Zoltán – SZFE-modellváltás jogász szemmel
“A modellváltást alapvetően gazdálkodási tényezők indokolhatták – a Színház és Filmművészeti Egyetem gazdálkodását mintegy 10 éve sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik” – véli Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, megerősítve: az új szabályozás alapján “a szenátus jogkörei valóban csökkentek, méghozzá a fenntartó javára.” A Századvég Alapítvány jogi szakértőjével szigorúan jogi nézőpontból beszélgettünk az SZFE-ügyről.