A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) “Prés 2014” címmel országos ellenőrzéssorozatot indított a borpiac védelme érdekében, azzal a fő céllal, hogy megakadályozza az Európai Unió tagállamaiból tartályban szállított borok illegális forgalomba hozatalát – közölte az adóhivatal.
Author: vbala (Veres Balázs )
A versenyjogi jogsértéseken alapuló kártérítési keresetekre vonatkozó irányelv és átültetése a magyar jogba
A tanulmány a versenyjogi jogsértések esetén érvényesíthető magánjogi igények, azon belül a kártérítési igények témakörébe illeszkedik, az Európai Bizottság által 2013 nyarán beterjesztett, a tagállamok és az Európai Unió versenyjogának megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló irányelvtervezetet (Irányelv vagy Irányelvtervezet) vizsgálja, elemzi. A Szerző bemutatja a versenyjogi jogsértésekkel szembeni közjogi...
Az ingatlan árverés intézményének fejlődése az 1994. évi LIII. törvény megjelentését követően
2014-et írunk, ami a bírósági végrehajtás szempontjából egy jubileumi év, hiszen idén 20 éve, hogy az 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról (továbbiakban Vht.) megszületett és idén 20 éve annak is, hogy a bírósági végrehajtók önállóak lettek és mint, az immár önálló bírósági végrehajtók önkormányzati szerveként létrejöhetett a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara. Az elmúlt...

Nyáron, kerékpáron! – A kerékpáros közlekedés szabályai
Bicigklizni jó! A nyári vakáció alatt azok is szívesen pattannak nyeregbe, akik egyébként csak ritkán hódolnak a bringázás örömének. Mielőtt azonban nekivágunk a kerekezésnek, tekintsük át a kerékpározás fontosabb szabályait.
Handó: Másfélszeres ügyteher-növekedés, javuló hatékonyság – Az igazságügyi modellváltás eredményei – OBH elnök a 2013-as évről
Másfélszeresére nőtt az érkező ügyek száma a bíróságokon 2011 és 2013 között, a hatékonyságot mégis szinte minden területen sikerült javítani – mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke annak kapcsán, hogy a napokban egyhangúlag elfogadta 2013-as beszámolóját az Országos Bírói Tanács.
Hatalmat koncentrál és illegitim a bankunió? – Közgazdászok fordultak panasszal a német alktmánybírósághoz
Németországban panaszt nyújtott be nyújtott be az alkotmánybírósághoz egy csoport közgazdászprofesszor a bankunió ellen.
Hárommilliárd feletti bírságot szabott ki a GVH az első félévben – Kiemelkedő esemény volt a versenytörvény módosítása
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az első félévben 41 ügyet zárt le, ezek között a fogyasztóvédelmi jellegű ügyek voltak túlsúlyban, a kiszabott bírság pedig 3,2 milliárd forintot tett ki – közölte a versenyhatóság.
A főnök szeme – Elektronikus megfigyelés a munkahelyen – Jogi lehetőségek és csapdák
A munkáltatók különféle módon ellenőrizhetik munkavállalóikat, azonban nem mindegy hogyan építik ki az ellenőrzés rendszerét, illetve milyen módon jutnak információhoz velük kapcsolatban. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a dolgozó magánéletére nem terjedhet ki az ellenőrzés, tilos korlátlan ideig tárolni a felvételeket, illetve milyen esetekben kell az elektronikus megfigyelőrendszer működtetését bejelenteni az adatvédelmi nyilvántartásba –...
Titkos lengyel CIA-börtönök? – Strasbourg: Lengyelország megsértette az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatát
Elhamarkodott az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése az állítólagos lengyelországi CIA-börtönökkel kapcsolatban, az sérti a szubszidiaritás elvét – jelentette ki a lengyel külügyminisztérium szóvivője varsói sajtótájékoztatóján.
A polgári célpontok elleni támadás háborús bűnnek minősül – AI: Független nemzetközi vizsgálatra van szükség a gázai konfliktusban
A Gázai övezetben lakóházakra és kórházakra mért rakétatámadások újabb háborús bűncselekmények gyanúját vetik fel, ezek kivizsgálására azonnal független nemzetközi vizsgálatot kell indítani – írta az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.