Megalakult az ÜgyvédHázak nevű országos ingatlanközvetítő hálózat, amely már most 23 irodával, 7 településen elérhető. Az ügyvédi ingatlanközvetítés jól szabályozott, etikai normák szerint működő, kamara által felügyelt, felelősségbiztosítással védett és áraiban is kedvező a piaci viszonyokhoz képest. Az ügyvédek törvényesen és felügyelt módon kezelnek pénzügyi letéteket is ingatlanügyletek során.
Author: vbala (Veres Balázs )
A megtévesztett felhasználó adataival fizet a Facebooknak – Az óriáscég 1,2 milliárdos büntetést fizet Magyarországnak januárban
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Facebook Ireland Ltd. jogsértő magatartást tanúsított azzal, hogy szolgáltatását éveken át ingyenesen hirdette. Bár a fogyasztóknak a szó szoros értelmében nem kell díjat fizetniük a szolgáltatás igénybevételéért, azonban megadott és felhasználói aktivitásukból nyert adataik jelentős üzleti hasznot generálnak a vállalkozás számára, tehát tulajdonképpen adatainkkal fizetünk a szolgáltatásért. A GVH...
Negyedszer választották Madarász Ivánt az Artisjus elnökének – Újabb két évig törti be a tisztséget a komolyzeneszerző
Újabb két évre Madarász Iván komolyzeneszerzőt választotta elnökévé az Artisjus keddi budapesti tisztújító ülésén.

Zöld hitelek – Tőkekedvezmény és olcsóbb hitel jár a környezetbarát lakásokhoz
Környezetbarát hitelek népszerűsítésével indítja az évet a Magyar Nemzeti Bank, mellyel tőkekövetelmény-kedvezményt kaphatnak a hazai hitelintézetek a 2020. január 1. és 2023. december 31. között nyújtott zöld lakáscélt szolgáló hitelekre. De mi számít zöldnek? Milyen támogatásról van szó? Kik járnak jól a új rendelkezésekkel?
Törölnie kell a Netflixnek az istenkáromló brazil vígjátékot kínálatából – A Rio de Janeiroi Bíróság ítéletet hozott
Törölnie kell a Netflix médiaszolgáltatónak Brazília kínálatából a Krisztus első kísértése című filmet – áll Rio de Janeiro bíróságának ítéletében. A bíróság szerint a film istenkáromló, mert – többek között – homoszexuálisként állítja be Jézust. A KDNP szeretné elérni, hogy a szolgáltató magyar kínálatából is eltávolítsa a vallásgyalázó ‘vígjátékot’.
Jogsértő módon felosztott közbeszerzések – 1,6 milliárdos bírságot szabott ki a GVH versenykorlátozás miatt
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) képalkotó diagnosztikai termékeket gyártó és forgalmazó cégeket bírságolt összesen 1,6 milliárd forintra, amiért jogsértő módon közbeszerzéseket osztottak föl egymás között.
Az etikai veganizmus filozófiai hit, így megilleti a törvény védelme – Egy brit munkaügyi bíróság ítélete diszkriminációs ügyben
Az etikai veganizmus filozófiai hit, amelyet megillet a törvény védelme a diszkriminációtól – mondta ki ítéletében múlt héten egy brit bíróság.
Szigorodhatnak a feltételes szabadságra bocsátás szabályai – A győri kettős gyermekgyilkosságról készült IM-jelentés megállapításai
Az Igazságügyi Minisztérium tavasszal kezdeményezi a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítását – jelentette be hétfőn Varga Judit igazságügyi miniszter. A miniszter Facebook-videójában összegezte a győri kettős gyermekgyilkosságról készült jelentés megállapításait.
A közszféra belső ellenőrzése változásért kiált! – Az ÁSZ ellenőrzésének tapasztalatai
A közszféra belső ellenőrzése jelenlegi formájában nem tölti be funkcióját, ezért indokolt a teljes rendszer felülvizsgálata – erre a következtetésre jutott elemzésében az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ a közszféra belső ellenőrzési tevékenysége helyzetét értékelte a 2015-2018. évi számvevőszéki ellenőrzések tapasztalatai alapján. Az ÁSZ elemzése feltárta, hogy a belső ellenőrzés meghatározó arányban – az intézmények 90,7%-ánál...
Ezentúl nem lehet kibújni a tőkekivonás után fizetendő adó alól – 2020-tól szigorúbban ellenőriz a hatóság az új szabályok alapján
Január 1-től nem lehet jogszerűen kibújni a tőkekivonás valós piaci értéke után fizetendő adó alól. Ha egy vállalkozás külföldre helyezi üzletvezetését, áttelepíti eszközeit, vagy üzletágát értékesíti külföldre, akkor ezentúl meg kell fizetnie a nemzetközi szaknyelvben exit taxnak nevezett adót.