Az OVB-nek a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit támadó hatodik beadványt is elutasította a Legfelsőbb Bíróság (LB) – tájékoztatta a testület az MTI-t.
Author: vbala (Veres Balázs )
Nem történt szegregáció a hajdúhadházi iskolákban
A Debreceni Ítélőtábla Urhegyi Béla által vezetett polgári tanácsa az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által a hajdúhadházi önkormányzat, illetve annak iskolái ellen indított szegregációs perben csütörtökön hozott ítéletében részben megváltozatta az első fokon korábban meghozott ítéletet.

Árrögzítés a navigációs termékek piacán
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa megállapította, hogy a Navi-Gate Kft. és társai a gazdasági verseny korlátozására alkalmas viszonteladói szerződéseket kötöttek, amelyekben rögzítették a navigációs PNA Garmin készülékek, valamint a PDA-kon futó I-Go szoftverek végfelhasználói árait. A jogsértés miatt a Navi-Gate Kft. 43 millió forint bírság megfizetésére köteles.
Adatvédelmi biztos: elektronikus ügyintézés adatvédelmi követelményei
A távolról történő ügyintézés többlet-kockázatokkal jár, ugyanakkor az elektronikus aláírás megfelelő alkalmazásával megvalósítható a sérthetetlenség, az ügyek gyors kikereshetősége, és ennek kapcsán a köztisztviselői felelősség megerősödése.

Véget vetne az EU az autóalkatrészek mintaoltalmának
Az EP támogatta az Európai Bizottság javaslatát, amely megszüntetné az autók alkatrészeinek formatervezési oltalmát. A képviselők öt éves átmeneti időszakot szeretnének, mielőtt sor kerül a teljes liberalizációra.

Szavazott a borreformról az EP
Elfogadta véleményét az EP az európai borszektort átalakító jogszabályról. A képviselők ellenzik a 2014-es telepítési liberalizációt. Továbbra is szabad lenne a cukor, illetve must hozzáadása; öt helyett három évig lenne érvényben a kivágást támogató rendszer.

Aláírták az Alapjogi Chartát Strasbourgban
December 12-én, ünnepség keretében látták el kézjegyükkel az uniós intézmények vezetői az EU új alapszerződéséhez csatolandó Alapjogi Chartát, amelyet korábban már megszavazott az Európai Parlament.

Új uniós szabályok a félrevezető reklámok letörésére
Szerte az EU-ban alig két héttel karácsony előtt (2007. december 12-én) lépnek hatályba azok az új szabályok, amelyek a megtévesztő hirdetési és agresszív értékesítési praktikák letörésére – köztük a hamis „ingyenes” ajánlatok és a „nyaggatásra ösztönző” (közvetlenül vásárlásra serkentő) gyermekeknek szóló internetes hirdetések betiltására – irányulnak.
NAMS: a közösségi médiumokat hiányolják szakemberek vitaanyagból
Nem foglalkozik a közösségi adókkal a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS) vitaanyaga – panaszolta a dokumentummal foglalkozó szerdai, budapesti tanácskozás számos résztvevője.

Elavult jogszabályokról döntött a kormány
Több ezer elavult, 1989. október 23-a előtt született jogszabály, kormány- és miniszteri rendelet hatályon kívül helyezéséről döntött szerdai ülésén a kabinet.