Az amerikai Microsoft bejelentette, hogy megnyitja forráskódjait a kormányok és a nemzetközi szervezetek számára világszerte. Ily módon a kormányok és az állami intézmények megerősíthetik a személyi adatokat, az adókat, a nemzetbiztonságot és más feladataikat szolgáló számítógépes programjaik biztonságát.
Author: vbala (Veres Balázs )
Szigorítana a BM a közlekedési pontrendszeren
A minisztérium javaslatát már megkapták az országgyűlési képviselők, a végső döntést majd a kormány hozza. A rendőrség az elmúlt két évben még egyetlen jogosítványt sem vont be amiatt, mert valaki összegyűjtötte volna a maximális 18 pontot.
Internetes kapcsolat a fővárosi közigazgatási hivatallal
A jövő héttől interneten is kapcsolatot létesíthetnek az érdeklődők a fővárosi közigazgatási hivatallal. Felkai László hivatalvezető kedden tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a http://www.bfkh.hu honlapon felvetett észrevételekre három munkanapon belül reagálnak.
Görögországé az EU-ombudsmani szék?
A görög jelölt, Nikiforos Diamandouros nyerte az európai ombudsman-tisztség betöltéséért lebonyolított európai parlamenti választás első fordulóját. Az első körben a szavazatok túlnyomó többségét megszerző görög ombudsman szerdán, a második fordulóban várhatóan simán eléri a szükséges egyszerű többséget.
A Lungo Drom perel a roma választás miatt
A fideszes Farkas Flórián irányította szervezet szerint az elektori gyűlésen jogállamban példa nélüki jogsértések történtek
Human Rights Watch: az USA rossz példát mutat, ha az emberi jogokat alárendeli a terrorizmus elleni harcnak
Az emberi jogok támogatásának kinyilvánított politikája ellenére Washington a terrorizmus elleni háborúban elutasítja, hogy az emberi jogi normák kössék meg a kezét – állapítja meg a Human Right Watch emberjogi szervezet az elmúlt évről kedden közzétett jelentésében.
Gyilkosságért ítélték el a kínai férfit
Gyilkosságért és lőfegyverrel való visszaélésért tíz év börtönre és újabb tíz év Magyarországról való kitiltásra ítélte a Legfelsőbb Bíróság azt a kínai férfit, aki 2000. januárjában megölte volt élettársát – értesült a HavariaPress.
Vasilescu-gyűjtemény: peren kívüli egyezség
Vasilescu János műgyűjtő peren kívül megegyezett fiával, ifjabb Vasilescu Jánossal, aki – lemondva anyai örökségéről – a továbbiakban nem tart igényt a felbecsülhetetlen értékű kollekcióra.
Az adóhivatal megkezdte az szja-csomagok kipostázását
Közel 2,5 millió darab személyi jövedelemadó-bevallást postáz ki az adóhivatal januárban – mondta Vámosi Nagy Szabolcs, az adóhivatal elnökhelyettese hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón.
Fegyvertörvény tervezete: szigorodnak a szabályok
A lőfegyvertörvény tervezete mind a jelenleg hatályos, mind a korábban tervezett jogszabálynál, mind pedig az EU lőfegyver irányelvénél szigorúbb rendelkezéseket tartalmaz a jogszabály-tervezetet kidolgozó Belügyminisztérium (BM) szerint.