Author: vbala (Veres Balázs )

Tizenöt százalékkal nagyobb bevételt vár a VPOP

Tizenöt százalékkal nagyobb bevételt vár a VPOP

A 2003. évi központi büdzsé a Vám- és Pénzügyőrség számára mintegy 2380 milliárd forint befizetést irányoz elő, 430 milliárd forinttal, 22 százalékkal többet, mint a 2002. évi eredeti terv, és 316 milliárddal, 15 százalékkal magasabb összeget, mint a módosított előirányzat – derül ki a költségvetési törvényből.

Vizsgálat a kolozsvári röpcédulák ügyében

A román legfelsőbb ügyészséghez fordult a független Erdélyt követelő, Kolozsváron osztogatott röpcédulák ügyében Vasile Soporan, Kolozs megye prefektusa. A prefektus az eset sürgős kivizsgálását kérte, mivel véleménye szerint a román nemzet és a román állam elleni akció történt.

A bilincses kampány után Pingvin-kampány Budapesten

A Business Software Alliance (BSA) nagy felháborodást kiváltó, riogató kampányának keretében bilincseket ábrázoló plakátok százai árasztották el a tél elején a különféle hirdetési felületeket, utcákat, köztereket. A magyar Linux-felhasználók szintén szeretnék visszaszorítani az illegális szoftverhasználatot, ezért nemrégiben összefogtak több más szerveződéssel is, és egy kimondottan pozitív hangvételű, a nyílt forrású szoftverek használatát hirdető kampányt indítottak.

Korhatárosak lesznek a játékszoftverek az EU-ban

A filmekhez hasonlóan lesznek áprilistól korhatár-kategóriákba sorolva a játékszoftverek az Európai Unióban. Egyes programok akár betiltásra is kerülhetnek; ezek forgalmazása pénzbüntetést vonhat maga után, sőt börtönbüntetéssel is végződhet.

Málta és Lengyelország az EU-ban sem engedi az abortuszt

Az EU-csatlakozás után sem legalizálja az abortuszt Málta és Lengyelország. Sőt: a lengyel katolikus egyház kéri, hogy – Máltához hasonlóan – a csatlakozási szerződéshez csatoljanak egy előírást, amely megerősíti a tiltás alkalmazását.

Széthúzás konténerügyben: büntet az EU

Az Európai Unió megtorló intézkedéseket vezet be azon tagállamai ellen, melyek az USA-val aláírtak egy, a konténerek biztonságáról szóló dokumentumot. Az Európai Bizottság jelentése szerint Hollandia, Németország, Olaszország és Franciaország ellen vezetnek majd be büntető-intézkedéseket. A szóban forgó egyezmény, az Amerikai Konténer-biztonsági Kezdeményezés a szeptember 11-i terrorcselekmények után született, azzal a céllal, hogy az Európából...

Nem büntetik Portugáliát a költségvetési hiány miatt

Megússza az EU-szankciókat Portugália, miután költségvetési hiányát sikerült 2,8 százalékra lefaragni. Két másik ország – Franciaország és Németország – költségvetési ügyeit az Európai Bizottság január elején tárgyalja.

Kísérleti körözés SMS útján

A bajor rendőrség három hónapos kísérletet indított, melynek során a hatóságok SMS-ben kérik a lakosság segítségét a bűncselekmények felderítésében.

Három ítélőtábla létesül január elsejével

Január 1-jétől, 52 évnyi szünet után, újra lesznek ítélőtáblák Magyarországon. A fővárosban, Szegeden és Pécsett felálló és működését júliusban megkezdő három ítélőtábla egy új bírósági szintet alkot majd a megyei bíróságok, illetve a Legfelsőbb Bíróság között.