A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) arra kéri a belügyminisztert, vizsgáltassa ki, a rendőrség miért akadályozta meg, hogy egy magánszemély sokszorosíthassa a szövetség és más szervezetek vasárnapi fővárosi tüntetéséről szóló felhívását még csütörtökön.
Author: vbala (Veres Balázs )
Kiss: nem törvénysértő a hattyú-házi irodabérlés
Nem történt jogszabálysértés a MeH Nemzeti Területfejlesztési Hivatalának hattyú-házi irodabérlése kapcsán. Ugyanakkor elkerülhető lett volna, hogy csak egy pályázót kérjenek fel az erre kiírt tenderre – közölte Kiss Elemér a kabinet pénteki ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
EU-kompatibilis mezőgazdasági törvénytervezeteket fogadtak el
Jóváhagyott a kormány több EU-felkészülést segítő mezőgazdasági törvénytervezetet pénteken. A kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott, hogy eredménytelen volt a zsebszerződések kivizsgálása, pedig az előző kormány 20 milliárd forintot költött rá.
Újabb ügyben gyanúsítják Szabadi Bélát
Újabb ügyben gyanúsítják nagy értékű hűtlen kezeléssel Szabadi Bélát, jóllehet a korábbi hasonló vádemelés után még meg sem kezdődött pere. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban pénteken ki akarták hallgatni a Földművelésügyi Minisztérium volt politikai államtitkárát, de a politikus megtagadta a vallomástételt.
Új rendelet mentesíti a Volánspedíciót
Megoldódott a Volánspedíció Kft. ügye, miután a kormány pénteken elfogadta a vámjogról, vámeljárásról, valamint vámigazgatásról szóló rendelet módosítását.
Nyomozók rohanták le a Vivendi központját
Csütörtök délután nyomozók jelentek meg a médiaóriás párizsi székházában és Jean-Marie Messier volt vezérigazgató otthonában, hogy a vállalat könyvhamisítási-ügyében adatokat gyűjtsenek.
Spamek és vírusok
A kéretlen levelek, azaz a spamek száma meghaladja 2003-ban a “rendes” e-mailek számát – nyilatkozta a biztosnági rendszereket szállító MessageLabs.
Jogtalanul használták fel a GameStar magazin előfizetőinek címlistáját
Az IDG Magyarországi lapkiadó Kft. sajtóközleményben értesíti azon GameStar előfizetőket, akik a mai nappal Gamer magazint találtak postaládájukban, hogy a nevezett sajtótermék tudta és beleegyezése nélkül került számukra kipostázásra.
Hiteles céginformációk azonnal, előfizetés nélkül
Cégbírósági cégadatok online elérését kínálja a cégTaláló rendszer. Segítségével a felhasználó azonnali fizetés után megkaphatja az IM Országos Cégnyilvántartó és Céginformációs Rendszerében nyilvántartott, kb. 500.000 céggel kapcsolatos, közirat és közhiteles céginformáció (pl. névjegy, cégkivonat, mérleg) adatait. Miután az információ megfizetése a voXpay mikro-fizetési szolgáltatással történik, az információ megszerzése nem igényel a felhasználótól előzetes elkötelezettséget, előfizetést...
Bíróság előtt az egyik móri gyanúsított
Nagy rendőri készültség mellett kezdődött meg a móri rablógyilkosság egyik gyanúsítottjának tárgyalása. Hajdú László egy másik ügyben, halált okozó közlekedési baleset miatt áll bíróság elé. Ítélet márciusban várható.