Míg a nyugat-európai országokban inkább nőtt, mint csökkent az illegális szoftverek aránya (az International Planning and Research felmérése szerint Franciaországban 40-ről 46 százalékra, Németországban 28-ról 34 százalékra emelkedett), Magyarországon csökkent, és a 2000-es évi 51 százalékkal szemben 2001-ben már csak 48% volt. Egyebek mellett ezt az adatot tudhatták meg az újságírók a BSA idei záró-sajtótájékoztatóján.
Author: vbala (Veres Balázs )
Székely Zoltán: hat év a húszmillióért
A Legfelsőbb Bíróság jogerősen hat év letöltendő fogházbüntetésre ítélte Székely Zoltán, egykori kisgazda képviselőt, aki korrupció vádjával állt a testület előtt.
Belgium korábban bevezetné a dohányreklámok tilalmát
Furcsa politikai csatározás van kibontakozóban a belga törvényhozásban. Az egészségügyi lobbi az EU friss szabályozására hivatkozva még szigorúbb rendelkezést szorgalmaz a dohányreklámok ügyében.
Eltűnt a deportálólista
Nem találják azokat a listákat, amelyeket a magyar hatóságok készítettek a vészkorszak alatt a deportálandó zsidókról. Egyes történészek szerint elképzelhető, hogy a volt Szovjetunió területén van az áldozatok névsora, mások állítják, a rendszerváltás idején még megvoltak – írja a Népszabadság.
Külföldi 7+3 évig nem vehet termőföldet
Még mindig van remény arra, hogy az EU-tól az eddigi 25 százalékos ajánlatnál nagyobb mértékű közvetlen agrárkifizetéseket kapjunk – vélekedett Medgyessy Péter kormányfő azon megbeszélést követően, amelyet agrárszervezetek tagjaival folytatott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban – közölte a Magyar Hírlap csütörtökön. Az FVM szerint minden kvóta magasabb a mostani termelési szintnél, de elmaradnak a tízéves...
A Legfelsőbb Bíróság várhatóan dönt Székely Zoltánról
Székely Zoltán volt kisgazda képviselő büntetőperében valószínűleg csütörtökön hoz ítéletet a Legfelsőbb Bíróság. A volt politikust májusban első fokon hat évre ítélték kétrendbeli hivatali vesztegetés miatt.
Jogerősen is négy és fél évet kapott Tasnádi
A Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a Tasnádi Péterre elsőfokon, a Pest Megyei Bíróság által kiszabott négy és fél éves szabadságvesztést. A vádlott immár hónapok óta ismét előzetes letartóztatásban várta a mostani ítélethirdetést, mert előzőleg többször is megsértette a háziőrizet szabályait.
Az Európai Újságíró Szövetség bírálata Lengyelország címére
Az Európai Újságírók Szövetsége (EFJ) szerdán kiadott nyilatkozatában elítélte Lengyelországot amiatt, hogy megengedi “egyes kiadók rablópolitikáját és a politikai nyomásgyakorlást a médiumokra”.
Tizenkét hónap – tizenkét számvevői feljelentés
Noha még nincs vége az évnek, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) munkatársai már pontosan egy tucat feljelentést tettek – olvasható a Magyar Hírlapban. Ezeket az ellenőri munka szükségszerű következményének tartják. Zömük az idén is az önkormányzati szférával kapcsolatos. Leggyakoribb téma a számviteli fegyelem megsértése és a hanyag vagy hűtlen kezelés. Egyre több olyan ügy van, mondta...
Keller László személyi felelősségre vonást javasol a hattyú-házi irodabérlés ügyében
Az RTL Klub értesülése szerint Keller László közpénzügyi államtitkár személyi felelősségre vonást javasol a Miniszterelnöki Hivatal irodabérlése ügyében.