Az IBCnet és az Inter.net informatikai cégek között pénteken Budapesten megkötött szerződés az első Magyarországon, amelyet elektronikus aláírással láttak el – jelentette be Einspach Csaba, az IBCnet ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón.
Author: vbala (Veres Balázs )
Adómentes marad az internetes tevékenység az Egyesült Államokban
Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta azt a javaslatot, amely további két évre (2003. november 1-ig) biztosítja az internetes tevékenységek adómentességét.
A rendőrség adatot kérhet a szolgáltatótól
Polgárjogokat sért az angol terroristaellenes törvényjavaslat
9 millióra pereli az SZDSZ Horváth Bélát
A jó hírnév megsértésével okozott, nem vagyoni kár címén 9 millió forint kártérítés megállapítását kéri az SZDSZ a Budai Központi Kerületi Bírósághoz benyújtott, Horváth Béla (FKGP) elleni keresetében.
Csalásért vettek őrizetbe két polgármester
Õrizetbe vettek az APEH bűnügyi nyomozói két Tolna megyei polgármestert. A faddi és a gerjeni polgármesterek településük nevében vettek fel mintegy kétmilliárd forint állami támogatást szennyvíztisztítási beruházásra, de az általuk hamisan igazolt önrész valójában nem volt meg. A Tolnai megyei adónyomozók jogosulatlan gazdasági előnyszerzés gyanúja miatt tartottak házkutatást a polgármesterek irodáiban, illetve a kivitelező lakásán....
A miniszter pert nyert a Nyírő Gyula kórház ellen
Elsőfokon elutasította a bíróság azt a keresetet, amit a fővárosi Nyírő Gyula kórház nyújtott be az egészségügyi miniszter ellen a kórház jó hírnevének megsértése miatt a Fekete Angyal ügy kapcsán. A kórház jogi képviselője szerint Mikola István egy szakmailag tisztázatlan helyzetben már előre felelőssé tette a kórházat a történtekért. A bíróság szerint viszont a miniszter...
“Magyar” kukoricaperek Londonban
Uniós cégek kártérítést követelnek az exportstop nyomán
Perel a Roma Polgárjogi Alapítvány
A Roma Polgárjogi Alapítvány pert indít a fővárosi VII. kerületi önkormányzat ellen tájékoztatta az MTI-t csütörtökön este az alapítvány elnöke. Horváth Aladár elmondta: bírósági végzés alapján szerdán a Garay utcai egyik lakásból kilakoltattak egy családot, amelyik az utcára került. A kerületi önkormányzat elmulasztotta szociális ellátási kötelezettségét. Nem hozta létre az átmeneti otthonokat és nem biztosította...
Polt Péter tájékoztatást kért Bárándy kritikájáról
Nem csak a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke kapott levelet Polt Pétertől. A legfőbb ügyész az országos érdekképviselet vezetőjét is megkereste: az ő nevükben nyilatkozott-e Bárándy Péter ügyvéd a Schlecht-ügyről. Horváth Jenő, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke úgy véli: az ügyvédség és a hivatalos fórumok között kibontakozó olykor éles viták nem az öncélú konfrontáció megnyilvánulásai.
A HVG főszerkesztője szerint a kormány politikai fetételekhez köti a tőkeinjekciót
Az európai közszolgálati média helyzetéről szóló bécsi tanácskozáson az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint a magyar és a cseh sajtó képviselői arról számoltak be, hogy országaikban meglehetősen kendőzetlen kísérletek zajlanak a szerkesztőségek befolyásolására.