Author: vbala (Veres Balázs )

A biztosítási intézkedés jogi szabályozása és annak ellentmondásai a bírói gyakorlat tükrében

A biztosítási intézkedés gyakorlati alkalmazása során a jogi szabályozás ellentmondásossága fedezhető fel. A jogintézmény a Vht.-ben került szabályozásra, elrendelésére azonban még a kielégítési végrehajtást megelőzően kerül sor. Mivel a biztosítási intézkedés elrendelése iránti kérelem és annak elbírálása vonatkozásában a legtöbb jogszabályi rendelkezés tisztán polgári eljárásjogi jellegű, a gyakorlatban jogalkalmazási zavart okoz a tárgykörre vonatkozó szabályozás...

Történelmi mélyponton a bűncselekmények száma Szlovákiában – A felderítettség az eddigi legmagasabb arányt mutatja – A 2017-es év mérlege

Történelmi mélypontra csökkent tavaly Szlovákiában a bűncselekmények száma, miközben ezek felderítettsége az eddigi legmagasabb arányt mutatta – jelentette be Robert Kalinák szlovák belügyminiszter hétfőn az országos rendőrfőkapitánnyal közösen tartott sajtótájékoztatóján Pozsonyban.

Elszámolási szabályok nehezítik a devizahitelesek jogi eljárásait? – Devizahitelezéssel kapcsolatos magyar ügy az Európai Bíróságon

A Kúria a fogyasztói devizahitel-szerződésekre vonatkozó jogegységi határozatának megszületését követően az Országgyűlés törvényben rendezte az ilyen szerződésekben foglalt, az egyoldalú kamatemelésre, költségemelésre, díjemelésre, valamint az árfolyamrésre vonatkozó tisztességtelen szerződési feltételek semmisségéből adódó elszámolási kérdéseket. Úgy tűnik azonban, hogy a jogszabályi úton rendezett elszámolás szabályai akadályt jelenthetnek azon fogyasztók számára, akik további jogi eljárásokat kívánnak folytatni...

Számla nélkül tényleg olcsóbb? – Egyáltalán nem biztos! – A számla- és nyugtaadás fogyasztóvédelmi jelentősége

„Többe kerül a leves, mint a hús.” – tartja a közmondás és ez még akár arra az esetre is igaz lehet, ha a fogyasztó nem kér számlát, és így kíván spórolni egy ügyleten. A vállalkozásokat – bizonyos kivételekkel – számla-, illetve nyugtaadási kötelezettség terheli és azt külön kérés nélkül is adniuk kell. A számla-, nyugtaadás...

Politikai hirdetések közzététele kampányidőszakban -Az ÁSZ ismételt figyelemfelhívása a hirdetési árjegyzékek megküldéséről!

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) emlékeztet, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint a 2018. évi országgyűlési választást megelőző kampányidőszakban politikai hirdetést csak az a sajtótermék tehet közzé, amely előzőleg hirdetési árjegyzékét az ÁSZ részére megküldte. Az ÁSZ 2018. január 18. (csütörtök) 16:00 óráig fogadja be a hirdetési árjegyzékeket a valasztas@asz.hu címen.

Perindítás jogi képviselő nélkül január 1-től – Keresetlevél, költségmentességi és költségjegyzék nyomtatványok – OBH segédlet

2018. január 1. napján hatályba lépett az új polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (új Pp.), valamint a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.). – Hogyan indíthatnak keresetet és miként kérhetnek költségmentességet a jogi képviselő nélkül eljáró felek? Hol érhető el a költségjegyzék nyomtatvány? – Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Nemzetközi szabadalomszerzés jóval olcsóbban és gyorsabban – Növekszik a Visegrádi Szabadalmi Intézet elismertsége

A budapesti székhelyű Visegrádi Szabadalmi Intézet (VSZI) teljes jogú tagja lett a világviszonylatban legmeghatározóbb 25 szabadalmi hivatalt tömörítő ún. „globális szabadalmi szupersztrádának” (Global Patent Prosecution Highway). Ezáltal az innovatív magyar vállalkozások könnyebben és gyorsabban szerezhetnek versenyelőnyt nyújtó szabadalmat exportjuk célországaiban. A négy visegrádi ország szabadalmi hivatalai által létrehozott és másfél éve működő, növekvő ügyforgalmat bonyolító...