A büntetés-végrehajtási intézetek működésének rendjét leginkább a tiltott tárgyak bejutása, bekerülése sérti. A tiltott tárgyakat alapvetően két úton: csomagban vagy látogatófogadás során próbálják bejuttatni a kapcsolattartók a börtönbe.
Author: vbala (Veres Balázs )

Alaptörvény górcső alatt
Január 1-jén már hat éves lesz az Alaptörvény. Az Alkotmánybíróság elnöke és a Kúria vezetője által meghirdetett pályázatra több tucat tanulmány érkezett, amelyek egyelőre nem nyilvánosak. Az Ab sajtófőnökétől megtudtuk: a pályázati anyagból 2018-ban egy vagy több tanulmánykötet készül.
Trócsányi: “Nem megnyugtató” az együttműködés az Európai Bizottsággal – Igazságügyminiszter az európai ügyek bizottsága előtt
Az igazságügyi miniszter szerint “nem teljesen megnyugtató” Magyarország együttműködése az Európai Bizottsággal. Trócsányi László erről az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtt beszélt hétfői, éves meghallgatásán.
2021-től a NAV készíti a bevallásokat, és megszűnik a papír alap – Az új adózási rendszerrel az állam 700 milliárd forintot spórolhat
Mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg az állam, ha a tervek szerint 2021-től szinte minden adóbevallást, a vállalkozásokét és a magánszemélyekét is a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) készíti el, és megszűnik a papíralapú bevallás – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A keresetlevél útja közigazgatási perekben – A 2018 januárjától hatályos közigazgatási perrendtartás rendelkezései
A 2018. január 1-jétől hatályos közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) a jelenleg hatályos perrendi szabályokhoz képest részben új, különösen a nem jogi képviselővel eljáró személyek tekintetében kedvezőbb módon szabályozza a keresetlevél benyújtását.
Az offshore nem halt meg, csak átalakult – Továbbra is van igény a külföldi cégalapításra – De miért, hol és hogyan?
Miközben az offshore-cégek elleni hajtóvadászat láthatóan meghozza az eredményét, a külföldi cégalapítások iránti igény továbbra sem lankad. Az adóelkerülés és adókijátszás, mint elsődleges motiváció kezd azonban eltűnni és helyüket más, elsősorban üzleti és biztonsági célok veszik át – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Korrupciós kockázatok és korrupció elleni védelem – Javult a magyar közszféra integritása? – ÁSZ felmérés 2017
Az Állami Számvevőszék 2017-ben hetedik alkalommal végezte el a közszféra intézményeinek korrupciós kockázatait, illetve a korrupció ellen védelmet biztosító kontrollok kiépítettségét értékelő Integritás felmérését. A kutatáshoz idén minden korábbinál több 3346 szervezet szolgáltatott adatot – háromszor annyi, mint a program indulásakor. A felmérés megállapította: az öt évvel ezelőtti eredményekhez képest a hazai közintézmények integritás kockázatai...
Új legfőbb ügyészt nevezett ki a spanyol kormány – Sánchez Melgar az egyik legtapasztaltabb ügyész Spanyolországban
Julián Sánchez Melgart nevezte ki legfőbb ügyésznek a spanyol kormány csütörtökön, miután elődje, José Manuel Maza november 18-án váratlanul elhunyt.
Brexit – Az uniós kiválás legfontosabb feltételei – Megszületett az előzetes megállapodás
Hosszú hónapok tárgyalásai után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről – jelentette be pénteki közös sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután korán reggel ismét tárgyalóasztalhoz ültek Brüsszelben.