Elfogott a rendőrség egy budapesti ügyvédet, aki ügyfeleit éveken keresztül becsapva több mint félmilliárd forinthoz jutott – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Author: vbala (Veres Balázs )
Széleskörű hatósági kontroll alá vonja a közösségi médiát Törökország – Rendkívül szigorú szabályok léptek hatályba októberrel
Törökországban szerdán egyenként 10 millió líra (mintegy 366 millió forint) figyelmeztető pénzbírsággal sújtottak több közösségi médiafelületet, köztük a Facebookot, az Instagramot, a Twittert, a YouTube-ot és a TikTokot, amiért a törvény ellenére nem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót – közölte a török közlekedésügyi és infrastrukturális miniszter-helyettes a Twitteren.
Nem fizet a vevő? – Jelentős segítséget hozhat az őszi adócsomag! – Törvényjavaslat a Parlament asztalán
Egy Parlament elé kerülő törvényjavaslat szerint a hazai cégek abban az esetben is visszaigényelhetnék a már befizetett áfát, ha azzal magánszemély tartozik nekik. A koronavírus hatására érzékelhető gazdasági lassulás miatt ez hatalmas segítséget jelentene a vállalatoknak.
A koronavírus-járvány hatásai a 2020-as jogdíjakban – 2-3,5 milliárd eurós visszaesés várható – A CISAC globális jelentése
A 2019-ben a beszedett jogdíjak összege 7,8%-kal nőtt, először túllépve a 10 milliárd eurós határt (pontosabban 10,1 milliárdra). Azonban jelenleg ennél sokkal fontosabb az az előrejelzés, hogy 2020-ra 20-35%-os visszaesés várható – ez 2 és 3,5 milliárd euró közötti kiesés lehet. – A közös jogkezelők nemzetközi szervezete, a CISAC nyilvánosságra hozta a 2019-es, globális adatokat...
Kijárási- és utazási korlátozások – Mit lehet és mit nem magyar és külföldi állampolgároknak?
Magyarország 2020. szeptember 1-jétől lezárta határait a nem magyar állampolgárok előtt – eltörölték a zöld, sárga és piros országok trikolór rendszerét, ezzel gyakorlatilag minden országot vörösnek minősítettek. Az akkor bevezetett szabályok a jelenlegi módosítás szerint december 1-ig hatályban maradnak. Ezzel párhuzamosan november 4-től a Kormány – számos más európai országot követve – további szigorításokat vezetett...
Rangos állami kitüntetést kapott a nyugalmazott szegedi kollégiumvezető – Kemenes István példaértékű szakmai pályafutása részesült elismerésben
Magyarország köztársasági elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – a MAGYAR ÉRDEMREND középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. Kemenes Istvánnak, címzetes kúriai bírónak, a Szegedi Ítélőtábla nemrégiben nyugalmazott kollégiumvezetőjének.

Rendkívüli jogrend lép életbe Magyarországon – Megjelentek a további védelmi intézkedésekről szóló részletszabályok
A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően szerdától rendkívüli jogrend lép életbe Magyarországon! Megjelentek a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletek.
Erkölcs és jog határai és összefüggései – Rendhagyó szakmai tanácskozás a Kúrián – A teljes konferencia megtekinthető!
„Közelebb kerültünk az igazságosság bírósági kritériumainak meghatározásához az által, hogy számba vettük az erkölcs és a jog történeti párhuzamait és az általuk lefedett területek kérdéseit” – mondta a legfőbb bírói fórum elnöke az Erkölcs és jog II. címet viselő kúriai konferencián, 2020. november 3-án. Darák Péter kiemelte, a tavaly útjára indított konferencia második állomásának célja...
Románia ünnepnappá nyilvánítja a trianoni szerződés aláírásának napját – A képviselőház másodszor is megszavazta a Trianon-törvényt
A román képviselőház kedden ügydöntő házként, másodszor is megszavazta változatlan formában az államfő által megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényt, amely ünnepnappá nyilvánítja június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját.