A Mérték kezdeményezésére a Médiatanács megvizsgálta “A magyar reformok működnek!” kampány televíziós szpotjait. Az első sajtóhírekből kiderült, hogy a szpotokat valóban törvénysértő módon mutatták be. Akár azt is hihettük volna, hogy a Médiatanács ki merte mondani a kormánypropagandáról, hogy kormánypropaganda. De ez is csak egy kommunikációs trükk volt. Polyák Gábor kommentárja.
Amikor rászántuk magunkat, hogy az igencsak rosszhírű Médiatanácshoz forduljunk, és az általunk is ezerszer darabokra szedett médiatörvény rendelkezéseire hivatkozva kezdeményezzünk eljárást, akkor ezt azzal az okkal tettük, hogy eszközként használva a hatóságot és a törvényt súlyos csapást mérjünk a kormányzati kommunikációra, ami pedig a kormányzati cselekvés egészének meghatározó része. Azt állítottuk, hogy “A magyar reformok működnek!” című kampány keretében olyan szpotok kerülnek adásba különböző televíziócsatornákon, amelyeket még a hatályos médiatörvény keretei között sem lehetne bemutatni. Mégpedig azért, mert politikai reklámnak minősülnek, és ilyenként a törvény szerint kizárólag választási kampányban, illetve már kiírt népszavazással kapcsolatban lehet televízióban bemutatni őket.
Ha a hatályos médiatörvénnyel összhangban álló döntést hozott volna a Médiatanács, azzal a kormányzati kommunikáció egészének újragondolását értük volna el. Ha igazat adott volna nekünk a Médiatanács, akkor jelét adta volna valamiféle autonóm létezésnek. De nem adott igazat.
A megjelent sajtóközleményből is sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben a határozattal. Miközben a közlemény kiemelte, hogy 800 ezer forint körüli bírságot szabott ki a TV2-re és a Duna TV-re – az ATV-n csak a beadványunk megszületése után kezdték sugározni a szpotokat -, valamiért nem a politikai reklámokra vonatkozó szabályokat, hanem a társadalmi célú reklámokra vonatkozó szabályokat emlegette. A határozat sajnos igazolta a gyanút: a Médiatanács nemhogy nem mondta ki, hogy a kormánypropaganda tiltott politikai reklám, de a jövőre nézve is elrendezte az ilyen jellegű szpotok sorsát. Amit látunk, az nem más, mint társadalmi célú reklám. „Politikai reklámnak nem minősülő, üzleti érdekeltséget nem tartalmazó, reklámcélokat nem szolgáló, ellenérték fejében vagy anélkül közzétett felhívás vagy közérdekű üzenet, amely valamely közérdekű cél elérése érdekében kíván hatást gyakorolni a médiaszolgáltatás nézőjére vagy hallgatójára”, ahogy a törvény mondja. Adománygyűjtés, közlekedésbiztonság, adó 1%.
A politikai reklám viszont „valamely párt, politikai mozgalom vagy a kormány népszerűsítését szolgáló vagy támogatására ösztönző, illetve azok nevét, célját, tevékenységét, jelszavát, emblémáját népszerűsítő, a reklámhoz hasonló módon megjelenő, illetve közzétett műsorszám”. Ahogy korábbi írásainkban is hangsúlyoztuk, az 1996-os médiatörvény nem is fogalmazott ennyire egyértelműen, a kormány népszerűsítését nem minősítette politikai reklámnak. Hogy ez a fordulat hogy került az új médiatörvénybe, az rejtély marad örökre. De azzal, hogy benne van, komoly kihívás elé állítja a Médiatanácsot, amikor az védeni próbálja a drága és üres kormányzati szólamokat.
Hogy akkor miért nem a kormányt népszerűsíti a kormánypropaganda? Nézzük a Médiatanács érveit, és azok cáfolatait.
- A szpotokban használt kék szín „a kormánypártok által használt, rájuk jellemző színhasználattal nem mutatott egyezést, ugyanakkor ez a szín a hasonló üzeneteket közvetítő, ugyancsak ’kormány információként’ megjelent óriásplakátokéval egyezik”. A Médiatanács valamiért úgy tesz, mintha a médiatörvény általa olvasott verziója szerint politikai reklám csak pártot reklámozhat. De ismét hangsúlyozzuk: a kormány népszerűsítése is politikai reklám. Márpedig a Médiatanács éppen amellett érvel meggyőzően, hogy a szpotok a kormányt népszerűsítik. Tessék, itt is: „a kormánypártok logói nem jelentek meg, a wish-eken Magyarország címere látható több alkalommal”. Mi meg még mindig nem értjük, miért keresi a pártlogót a hatóság.
- „A klipek derűs szereplői az ’utca embereként’ interpretálták a melléküzeneteket”. Az idézet szó szerinti, és nem egy Monty Python jelenetből származik, hanem egy kötelező erejű határozatból. A tanulság az, hogy derűs arccal nem lehet propagandát csinálni, tessék komolyan nézni a kamerába.
- Ha elsőre nem értenénk – én pl. nem értem –, mi az a melléküzenet, később kapunk magyarázatot: „A műsorszámok fő üzenetei („A magyar reformok működnek!”) és melléküzenetei („így könnyebb lesz lakáshoz jutni”, „sokaknak nagy segítség”, „legalább százezer forintot spórolok meg évente”, „növekszik a gazdaság”, „külföldön is elismernek minket”, „sokkal többet tudunk félretenni”) egyszerűek és pozitívak voltak.” Egyszerűek, mint a bot, és pozitívak, mint bármely önfényezés.
- „A verbális részek hangvétele érthető, egyszerű és tárgyszerű volt, a politikai propaganda formanyelvét nem mutatta.” A határozat a kevésbé felkészült olvasónak sajnos nem magyarázza el, milyennek is kell lennie a propaganda formanyelvének. Érthetetlennek, bonyolultnak és tárgyszerűtlennek, na meg negatívnak? Az biztos nagyon meggyőző lenne.
- Ha másra nem is, arra jó a határozat, hogy végre megtudjuk, mit akar a kormány mondani nekünk. Hátha mégse elég egyszerű és tárgyszerű az üzenet. „A lakosság (nézők) széles rétegeit megcélzó kommunikáció vélelmezhető célja, hogy kézzel fogható gazdasági eredményekre mutasson rá, a közölt információk ezen túlmenően (például az otthonteremtési támogatásra vagy a családi adókedvezményre vonatkozóak) az érintett társadalmi csoportoknak az igénybe vehető lehetőségekre történő figyelemfelhívását is célozhatták.” Óvatos fogalmazás, feltételes mód, végülis kik ők, hogy a kormány szavát magyarázzák. A lényeg, hogy a szpotok „a társadalom egésze, illetve annak meghatározott csoportjai felé egyrészt hasznos üzenetet közvetítettek”, és „a társadalom kitűzött céljainak ismertetését, megértésének segítését szolgálják”. Szöveg és értelmező kifejezetten bensőséges viszonyba került egymással, a Nagy Mű nagy szavakat igényel, még ha azoknak nem is sok teteje van.
Hát így. Szó nincs itt propagandáról, legfeljebb segítő felvilágosítás ez, hátha magunktól nem vennénk észre, milyen nagyszerű célokat tűztünk magunk elé. A Médiatanács nagyvonalúan eltekint annak vizsgálatától, hogy a klipek pontosan miért is nem a kormányt népszerűsítik, illetve mi az a közérdekű cél, aminek elérése érdekében az üzenet hatást akar gyakorolni a nézőkre. Az indoklás nagyon lírai, de teljesen megalapozatlan.
És akkor ennyi? A Médiatanács az egyetlen fórum, amely vizsgálhatja a kormánypropaganda jogszerűségét? A rossz hír az, hogy nagyjából ennyi. A Mérték nem ügyfél a Médiatanács eljárásában, csak bejelentő, így nincs joga bírósághoz fordulni a határozattal szemben. Annyit tehetünk, hogy az ügyészségnél kezdeményezzük a határozat törvényességi ellenőrzést, de az ügyészség nyilván alig várja, hogy végre lecsaphasson a kormányra. Ilyen az, amikor a magyar reformok hibátlanul működnek.
