Kategória: hír

Bontani kezdték a Citadella-teraszt

A terület átadás-átvételével, valamint a kávézóban a tárgyak leltározásával kezdődött meg a Lődomb “bontásának” munkálata. A munkagépek várhatóan néhány óra múlva, a leltár felvételének végeztével kezdhetik meg a létesítmény bontását.

Ki lesz a felelőse a Hattyúház kibérlésének?

A Magyar Hírlap információi szerint a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága, valamint a Kormányzati Elhelyezési Iroda jogszerűen járt el a Hattyúház bérlésének ügyében, ezért nem a felügyeletet ellátó gazdasági helyettes államtitkárt terheli a felelősség az ügyben. Lendvai Ildikó cáfolta, hogy az MSZP-frakcióban felvetődött volna Nagy Sándor menesztése.

A Terra Lycos segít az FBI embervadászatában

Az FBI bejelentette, hogy a Terra Lycos segítségével kezd internetes embervadászatba a bostoni szervezett bűnözés feje, James “Whitey (azaz Sápadtarcú)” Bulger ellen.

Az online tartalom védelméért

Nincs könnyű helyzetben a hazai online tartalom-szakma, így fontos szempont, hogy a nem csekély erőfeszítéssel előállított szellemi javak megfelelő védelemben részesüljenek – hangsúlyozza a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete.

Per: az Apple elvárja a titoktartást

Az Apple-nek világos üzenete van a volt és jelenlegi partnerek felé: aki az anyacégnél előbb közöl fejlesztési részleteket, perre számíthat.

Feljelentenék a volt szegedi polgármestert

Nyelvpótlék jogtalan felvétele miatt a volt szegedi polgármester feljelentését kezdeményezi a Szegedért Egyesület civil szervezet elnöke. Csapó Balázs egyben önkormányzati képviselő a város közgyűlésénél.

50% alatt az illegális szoftverhasználat

Míg a nyugat-európai országokban inkább nőtt, mint csökkent az illegális szoftverek aránya (az International Planning and Research felmérése szerint Franciaországban 40-ről 46 százalékra, Németországban 28-ról 34 százalékra emelkedett), Magyarországon csökkent, és a 2000-es évi 51 százalékkal szemben 2001-ben már csak 48% volt. Egyebek mellett ezt az adatot tudhatták meg az újságírók a BSA idei záró-sajtótájékoztatóján.

Székely Zoltán: hat év a húszmillióért

A Legfelsőbb Bíróság jogerősen hat év letöltendő fogházbüntetésre ítélte Székely Zoltán, egykori kisgazda képviselőt, aki korrupció vádjával állt a testület előtt.