Kategória: hír

Eltűnt a deportálólista

Nem találják azokat a listákat, amelyeket a magyar hatóságok készítettek a vészkorszak alatt a deportálandó zsidókról. Egyes történészek szerint elképzelhető, hogy a volt Szovjetunió területén van az áldozatok névsora, mások állítják, a rendszerváltás idején még megvoltak – írja a Népszabadság.

Külföldi 7+3 évig nem vehet termőföldet

Még mindig van remény arra, hogy az EU-tól az eddigi 25 százalékos ajánlatnál nagyobb mértékű közvetlen agrárkifizetéseket kapjunk – vélekedett Medgyessy Péter kormányfő azon megbeszélést követően, amelyet agrárszervezetek tagjaival folytatott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban – közölte a Magyar Hírlap csütörtökön. Az FVM szerint minden kvóta magasabb a mostani termelési szintnél, de elmaradnak a tízéves magyar tervekhez képest.

A Legfelsőbb Bíróság várhatóan dönt Székely Zoltánról

Székely Zoltán volt kisgazda képviselő büntetőperében valószínűleg csütörtökön hoz ítéletet a Legfelsőbb Bíróság. A volt politikust májusban első fokon hat évre ítélték kétrendbeli hivatali vesztegetés miatt.

Jogerősen is négy és fél évet kapott Tasnádi

A Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a Tasnádi Péterre elsőfokon, a Pest Megyei Bíróság által kiszabott négy és fél éves szabadságvesztést. A vádlott immár hónapok óta ismét előzetes letartóztatásban várta a mostani ítélethirdetést, mert előzőleg többször is megsértette a háziőrizet szabályait.

Tizenkét hónap – tizenkét számvevői feljelentés

Noha még nincs vége az évnek, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) munkatársai már pontosan egy tucat feljelentést tettek – olvasható a Magyar Hírlapban. Ezeket az ellenőri munka szükségszerű következményének tartják. Zömük az idén is az önkormányzati szférával kapcsolatos. Leggyakoribb téma a számviteli fegyelem megsértése és a hanyag vagy hűtlen kezelés. Egyre több olyan ügy van, mondta Kovács Árpád, a szervezet elnöke, amelyet a számvevők fedeznek fel, és megállapításaikat a rendőrség el is fogadja.

Több száz halászhajó tüntetett az EU-kvóták ellen

Több száz halászhajó nehezítette meg három kulcsfontosságú kikötő forgalmát szerdán. Az észak-Franciaország partján lévő Boulogne-sur-Mer, Calais és Dunkirk kikötőkből a teherhajók, személyszállítók nehezen vagy egyáltalán nem tudtak útjukra indulni.

Idén már nem módosul a státustörvény

Kovács László és Mircea Geoana magyar és román külügyminiszter keddi és szerdai bukaresti találkozóján továbbra sem alakult ki teljes egyetértés a státustörvény konkrét módosításait illetően, előrelépésnek tekinthető azonban az, hogy a felek megállapodtak a módosítás alapelveiben. A magyar parlament várhatóan már nem dönt decemberben – írja a Magyar Hírlap.

Cigányügyi referense lesz Somogynak

Somogyban – az országban elsőként – cigányügyi referens segíti a mintegy 35 ezer roma életminőségének javítását, integrálódását. – A megyében élő cigányság lélekszáma feltétlenül indokolja, hogy kiemelten foglalkozzunk sorsuk alakulásával – hangsúlyozta Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke a barcsi romafórumon.

Orwelli terven dolgozik a Pentagon

A terrorizmus elleni harc legújabb és leghatásosabb eszköze a Pentagon szerint az lehetne, ha mindenkit mindenhol figyelnének – írja a BBC-re hivatkozva a Népszabadság. Az amerikai hadügyminisztériumban állítólag egy teljes csoport dolgozik azon, hogy milyen technikai feltételek mellett lehetne megvalósítani az ötletet. A New York Times szerint a múlt hónapban elfogadott belbiztonsági törvény jogi kereteket biztosít a hatóságoknak az internetforgalom eddigieknél hatékonyabb ellenőrzésére.

Tavasztól az interneten igényelhetünk új útlevelet

Márciustól az internetes lehetőség csökkenti majd a tumultust, ami időnként az okmányirodák útlevélkérelmi osztályain tapasztalható. Várhatóan kormányrendelet mondja majd ki, hogy jövő év márciusától csak ezzel a módszerrel lehet majd az útlevéligényt beadni a személyesen megjelenő ügyfeleknek.