Kategória: hír

Hamis húszezresek és eurók

Hamis húszezer forintos bankjegyekre bukkantak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye két településén. Az ügyben eljáró nyíregyházi rendőrkapitányság illetékese szerint csütörtökön egy alkalmi munkás kapott hamis pénzt fizetségként az általa elvégzett feladatért Baktalórántházán. Pénteken pedig az egyik nyíregyházi üzletben fizetett hamis húszezressel egy vásárló, aki később a rendőrségen azt mondta, hogy korábban a leadott színesfém-hulladék ellenértékeként kapta a bankjegyet. Mindkét hamis húszezresen a GB 0129348-as sorszám volt. A rendőrség pénzhamisítás miatt ismeretlen tettes ellen megindította a nyomozást. Egy bátonyterenyei benzinkútnál két férfi hamis Euróval fizetett azután, hogy megtankolták gépkocsijukat. A benzinkutas távozásuk után észlelte, hogy a 2 darab 50 Eurós benkjegy valószínűleg hamis és...

ICANN: a könyvelési csalások árnyékában

A csúcsdomainekért felelős állami testület a nyilvánosságon kívül igazgatótanácsa egyik tagja elől igyekezett eltitkolni működését. Beperelték. Vesztett.

Az OECD közzétette kiberbiztonsági irányelveit

Az USA 2001 októberi felhívására válaszul – amely az informatikai rendszerek és hálózatok biztonságát rögzítő alapelvelvek korszerűsítését szorgalmazta – a 30 tagállamot átfogó kormányközi szervezet szerdán közzétette legújabb irányelveit. Az irányelveket már július végén ajánlásként elfogadta az OECD Tanácsa, s ezzel 10 év után először megszületett a kiberbiztonsági irányelvek frissítése.

Magda Marinko tanú lehet a Milosevics-perben

A jugoszláv sorozatgyilkos kiadatását kezdeményezi szabadkai ügyvédje. Marinko Magdát 14 személy meggyilkolásával vádoltnak, Magyarországon életfogytiglani börtönbüntetésre, Jugoszláviában halálra ítélték. A Beta jugoszláv hírügynökség közölte, a hágai bíróság Magda meghallgatását tervezi a Milosevics-perben.

A harmadik móri bankrablót is ismeri a rendőrség

Megbízható forrásokra hivatkozva a Magyar Hírlap azt írja, hogy a rendőrök már azt is tudják, ki volt a harmadik segítője annak a két férfinek, aki az első számú gyanúsított a 8 halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében. A rendőrök szerint csak idő kérdése, hogy elfogják-e harmadik gyanúsítottjukat.

Nem riasztó a személyazonosság-lopás

Bár a személyazonosság-lopás az egyik leggyorsabban növekedő bűncselekmény az USA-ban, a kutatók semmi jelét nem találták, hogy ennek hatása volna az elektronikus kereskedelem terjedésére.

Hétmilliárd dollárt könyveltek félre a WorldComnál

Újabb 3,3 milliárd dollárnyi könyvelési “rendellenességre” bukkantak a világ internetes forgalmának felét bonyolító WorldCom távközlési és adatforgalmi szolgáltatónál, amely az amerikai gazdaságtörténet eddigi legnagyobb csődjét jelentette be júliusban a korábban felfedezett 3,85 milliárd dollárnyi helytelen elszámolás miatt.

Vádemelés a magzatelhajtó orvos ellen

Súlyos testi sértést okozó magzatelhajtás és foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt vádat emelt a Szegedi Városi Ügyészség Z. Sámuel szegedi nőgyógyász ellen. Az ügy körülményeinek ismeretében az sem zárható ki, hogy az orvos kísérleti alanynak használta pácienseit, azok tudta nélkül.

Jogilag támadhatatlan az etnobiznisz

Vannak olyan települések, ahol annak ellenére kezdeményezték a kisebbségi önkormányzati választások megtartását, hogy a népszámláláskor senki nem vallotta magát az adott nemzetiséghez tartozónak. Egyes pártok képviselői a kisebbségi képviselőknek járó alacsonyabb választási küszöböt felhasználva akarnak bejutni a települési önkormányzatba.