Kategória: hír

Az IVSZ információbiztonsági szakcsoportot hoz létre

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége által létrehozott szakcsoport tevékenysége átfogná a hálózatok és a kommunikáció biztonságán túl a hitelesítés és az internetes megjelenés kérdéseit is. Az augusztus 30-án alakuló szakcsoport aktív szerepet kíván vállalni az informatikai biztonság jogszabályi hátterének kidolgozásában, megfogalmazva és képviselve az egységes szakmai álláspontot.

E-mail megfigyelés Angliában – egyelőre elhalasztva

Az angol parlament kibővítette a nagy port kavart email megfigyelési ügy tanácskozási idejét, vélhetően a civil szervezetek nagyon erős tiltakozása miatt. Korábban már olyan hírek is terjedtek, miszerint elfogadták az email-ek legális hatósági megfigyelését, amelyet október másodikától vezettek volna be. Ám mivel a polgárjogi szervezetek, és szakemberek csoportjai erősen tiltakoztak a szerintük jogtalan döntés ellen, most tovább folytatódhatnak a tárgyalások, a felek plusz három hét időt kaptak a kérdés megvitatásához. Sokan a lehallgatást az európai emberi jogokkal ellentétesnek tartják, és az e-kereskedelem visszaszorítását jósolják a a törvény bevezetésétől, amely szerintük semmilyen pozitív hatással nem járna.

Nem lopták el a sex.com-ot

A Sex.com domain eltulajdonítása ügyében eljáró bíróság kijelentette: nem történt lopás, legfeljebb egy négy évvel ezelőtti technikai hiba okozhatta azt, hogy az igen értékes internetcím egyik napról a másikra került az új tulajdonos kezébe. A Sex.com első tulajdonosa, Gray Kremen májusban elvesztett már egy pert a domain ügyében. Akkor a Network Solutions regisztrátorát perelte, amiért 1996-ban helyt adott egy lemondó levélnek és átruházta a Sex.com tulajdonjogát Steven Cohenre. Mint ismeretes, Kremen vissza szeretné szerezni a domaint, amelyet állítása szerint Cohen egy hamis nyilatkozat elkészítésével “lopott” el tőle. Májusban a bíróság kimondta, a domain nem tekinthető vagyontárgynak, és ebből következően a...

Az FBI korlátok közt használhatja a Carnivore-t

A columbiai Szövetségi Feljebbviteli Bíróság ítélete alaposabb engedélyezéshez köti a Carnivore használatát. Az ítélet értelmében az FBI már csak bírói engedéllyel használhatja a saját maga által kifejlesztett és működtetett rendszert. A Carnivore segítségével a gyanúsítottak teljes adatforgalmát képes a nyomozóiroda lehallgatni, és éppen emiatt a totális ellenőrzési lehetőség miatt döntött a bíróság a felhasználás megszigorítása mellett. Az FBI ezek után minden online lehallgatás esetén kénytelen engedélyt kérni az illetékes bíróságtól. A Carnivore legharcosabb ellenfele az EPIC, több más jogvédő mozgalommal és telekommunikációs céggel összefogva perelte be az FBI-t a személyiségi jogok megsértésének vádjával. Így nem meglepő, hogy az EPIC képviselője,...

Adatkereskedelem és szemétposta Magyarországon

Mindössze tízezer ember tiltotta le személyes adatainak kiadását a Belügyminisztérium központi hivatalában – tudta meg a Világgazdaság. Letiltás hiányában a valamennyi állampolgár nevét, címét, életkorát és számos egyéb adatát tartalmazó adatbázisból lényegében bárki rendelhet véletlenszerűen összeállított listákat. Az államnak 72 millió forint bevétele volt ebből tavaly. A direkt marketing kampányok száma alapján valószínűsíthető, hogy számos cég címlistája nem jogtiszta, ennek ellenőrzésére azonban nincs lehetőség. A legnagyobb megrendelők a kiadó cégek, a reklámkampány-szervezők, valamint a bankok, a biztosítók és a közvélemény-kutatók. Az általában valamit eladni kívánó adatrendelők számára a legnépszerűbb a fiatalabb, aktív keresőkorban lévő, lakóhelye alapján jobb módúnak tűnő réteg....

Ausztrál oldalakon továbbra is fent van a DeCSS

A www.2600.org.au és a www.wiretapped.net nevű ausztrál oldalak a napokban megszületett amerikai ítélet ellenére sem veszik le oldalaikról a DeCSS (Decrypted Content Scrambling System) nevű programot, illetve az erre mutató linkeket. A napokban az ausztrál kormány bejelentette, hogy a hasonló esetekre is választ adó, új szerzői jogi szabályozást kívánnak bevezetni. A Copyright Digital Amendment (Digital Amendment) Bill 2000 nevű törvény Richard Alston szóvivő szerint egyértelművé fogja tenni, hogy a hasonló oldlak jogsértőek. A 2600.org.au – mely Grant Bayley szerkesztő szerint csupán nevével kötődik az amerikai oldalhoz – nemrég egy felszólítást kapott a Motion Pictures Association (MPAA)-tól, melyben figyelmeztetik az oldal...

Kína nemzetközi szabályozást sürget – “igen” a pozitív Internetre

Az elektronikus levelezés és kereskedelem, valamint az internetes távoktatás megváltoztathatja az országot – jelentette ki egy hétfői, Kínában tartott nemzetközi számítógépes konferencián Jiang Zemin kínai elnök. A világháló előnyei mellett ugyanakkor felhívta a figyelmet a “a szemét beáramlásának” veszélyére is. Hozzátette, hogy a kormány támogatja az úgynevezett nemzetközi internet egyezmény megalkotását, amely elősegítené az információ biztonságos áramlását és az internet pozitív célú felhasználását. A felhasználók száma Kínában az év kezdete óta megkétszereződött (jelenleg kb. 17 millió). A hatóságok ugyanakkor akadályozzák a politikailag nemkívánatos nyugati és emberjogi csoportok weboldalaihoz való hozzáférést. Hétfőn Szecsuán tartományban letartóztattak egy tanárnőt, mert a kommunista rezsimet...

Szerzői jogvédelmi megállapodást kötött az MP3.com és a Sony Music.

Az egyik amerikai körzeti bíróság áprilisi ítéletének értelmében a 80 000 lemezt számláló adatbázissal rendelkező internetes cég várhatóan húszmillió dollár kártérítést fizet a japán lemezgyártónak. A későbbiekben az MP3-nak minden letöltött zeneszám után is fizetnie kell a Sonynak. A Napsterhez hasonló cserebere-szolgáltató már három másik lemezkiadóval, a Time Warnerrel, a Warner Musickal és az EMI-jal kötött hasonló megállapodást.

Az Internet jogi szabályozását is sürgeti az MSZP

A szocialisták azt javasolják, a hosszú távú tervezés megindítása érdekében az Országos Rádió és Televízió Testület dolgozzon ki feladattervet az újfajta médiakínálattal és médiahasználati szokásokkal kapcsolatos jogi, műszaki teendőkről. A párt szorgalmazza továbbá, hogy a parlament majdan felálló informatikai bizottsága és a kulturális bizottság közös üléssorozaton készítsen jogszabály-alkotási tervet a kormány számára az internetezés jogi hátterének megteremtése, illetve az információs társadalom új médiahasználati formáinak meghonosítása érdekében. Az MSZP kezdeményezi, hogy az Országimázs Központ hozzon létre félmilliárd forinttal egy alapot, amely nyilvános pályázatokon keresztül támogatja a nemzetkép világhálón történő bemutatását. A párt fontosnak tartja többek között az iskolai számítástechnikai oktatás fejlesztését,...

A bíró Hollywood mellé állt az egyik DVD perben

A hollywoodi cégek által kezdeményezett, a DVD másolásvédelmének feltörésével kapcsolatos perek közül a New York-ban indított ügyben ítélet született. Lewis Kaplan bíró a keresetnek helyt adó ítéletében kifejtette: “kétségtelen, hogy a DeCSS veszélyezteti, de el is lehetetlenítheti felperesek azon lehetőségét, hogy jogilag védett termékeiket DVD-n forgalomba hozzák…”. Mint ismeretes, a felperesek (nyolc hollywoodi filmstúdió) keresetének lényege az volt, hogy a “2600” online hacker magazin szerkesztőit a bíróság tiltsa el a DeCSS nevű (DVD másolásvédelem feltörő) program közlésétől, valamint a programot publikáló weboldalak linkjeinek közlésétől. A döntés hosszú távon lehet hatással a linkelés jogszerűségének megítélésére az USÁ-ban, hiszen a bíróság nem...

Új német törvény az elektronikus aláírásról

A német korány szerdán nyilvánosságra hozott egy törvénytervezetet, melynek alapján az elektronikus aláírások jogi hátterét kívánják kialakítani 2001-re, figyelembe véve a tavaly elfogadott, vonatkozó EU direktíva előírásait. Werner Mueller gazdasági miniszter szerint ezzel a lépéssel – amivel egyébként Németország a tagállamok közt az elsők közt jár – nagyban járulnak hozzá a közös e-commerce piac kialakítása felé. Kiemelendő, hogy az új szabályozás lesz hivatott kiiktatni a jelenlegi szabályozás korlátozásait, melyek folytán a német cégek jelenleg a vártnál jóval kisebb érdeklődést mutatnak az elektronikus A hatályos EU irányelv letölthető az alábbi címről: http://europa.eu.int/…n/99-915.htm

Ötvenezernyi cég adós a tőkeemeléssel

Szerdán járt le a cégek számára előírt kötelező tőkeemelés bejelentésének határideje. Bár az elmúlt napokban némiképp emelkedett a cégbíróságok ügyforgalma, bizonyosra vehető, hogy a feltőkésítéssel még adós mintegy félszázezer társaság jelentős hányada már csak felszólításra, késedelmesen, vagy egyáltalán nem tesz eleget törvényi kötelezettségének. Mint ismeretes, június 16-tól a részvénytársaságoknak 20 millió, a kft.-knek 3 millió forint törzstőkével kell bírniuk. A változás bejelentésére és a szükséges összeg első részletének befizetésére a cégbírók ajánlása további 60 napot adott, és a társaságok nem is siettek: mintegy ötvenezer rt. és kft. egyelőre adós a jelentkezéssel. A fővárosi cégbíróságon például július végén, augusztus elején az...