Kategória: hír

A szerzői jogokra is a szabadalmi hivatal ügyel

A Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) veszi át a jövőben a szerzői jogok védelmével kapcsolatos szabályozási feladatokat – derül ki egy friss kormányrendeletből. Bendzsel Miklós, az MSZH elnöke szerint a szellemi tulajdonvédelemmel kapcsolatos reformot a közelgő EU-csatlakozás sürgeti, ami ezen a területen – az Európai Szabadalmi Szervezetbe történő belépéssel – 2002-ben megvalósul. A kormány a különféle szellemi tulajdonformákhoz – például az egyedi művészeti alkotásokhoz, a szoftverekhez vagy az internetes domainnevekhez – fűződő jogvédelem ügyét is a Magyar Szabadalmi Hivatal feladatává tette a hivatal tevékenységét újraszabályozó nyári rendeletével. A szabadalmi hivatal vezetője a legfontosabb újítások között említette a 200 fős szerzői jogi...

Az amerikai kormány a Napster ellen foglalt állást

Míg a Napster internetes zenei cserefórum nemrégiben neves támogatókat tudott az elektronikai- és médiavilágból az ügye mellé állítani, a cég kénytelen volt elszenvedni azon érvének visszautasítását, hogy a szolgáltatás nem sérti meg a szerzoi jogokat. A Napster úgy érvelt, nem teheto felelossé azért, hogy a felhasználók mire használják a lehetoséget. Ezzel a Napster hasonló státuszt igényelt magának, mint amilyen a videolejátszók és DAT-eszközök gyártóinak jár, akiket nem lehet beperelni, ha a készülékeken illegális másolatok készülnek. Ezen kívül a szerzoi jogvédett anyagok magáncélú cseréje is engedélyezett, és ha a felhasználók semmi illegálisat nem követnek el, a Napstert sem lehet elítélni. Az...

Luxemburg a tartalom önszabályozását támogatja

A luxemburgi kormány párbeszédet kezdeményezett az online tartalommal kapcsolatos önszabályozási kérdésekről. A cégeknek és állampolgároknak megküldött kérdőívek kiértékelése októberig tart, és várhatóan még októberben nyilvánosságra is hozzák ezek eredményeit.

E-mail biztonsági cikksorozat

Az llrx.com (Law Library Resource Xchange) cikksorozatot indított az e-mailek biztonsági kérdéseiről. Az http://www.llrx.com/email/ címen a témához kötődő cikkeken kívül prezentációk és további linkek érhetőek el. Az ügyvédek által történő titkosítás nélküli email használat kérdése az American Bar Association (ABA) által tavaly kiadott állásfoglalás (Protecting the Confidentiality of Unencrypted E-Mail http://www.abanet.org/…o99-413.html) óta került az érdeklődés középpontjába.

Fizetésre kötelezték a csaló szexoldalakat

Az amerikai versenyhivatal 37,5 millió dolláros kártérítésre kötelezte hat szexoldal tulajdonosát, akik olyan szolgáltatásokat számláztak ki látogatóiknak, amelyeket azok nem vette igénybe. A pénzbírság mellett a szövetségi bíróság eltiltotta Kenneth és Teresa Tavest, valamint Dennis Rappaportot, hogy hitelkártyás tranzakciókat kezelő vállalkozásokat vezessenek vagy birtokoljanak. Hármójuk hálózatába tartozott az AsianHQ, az Erosisland.com és a Restricted.com. A versenyhivatal tavaly januárban indított eljárást ellenük, és ideiglenes végzéssel bezáratta az oldalakat. A vizsgálat során kiderült, hogy az oldalak regisztrált forgalma után várható 4 milliós bevétel helyett 49 millió dollárt számláztak ki 1998-ban. A károsultak közel felének számítógépe sem volt, vagy nem vásárolt még hitelkártyával...

NetJog Levelezőlista – megújult honlap

A már több, mint 130 taggal működő NetJog – Első Magyar Jogi Levelezőlista megújult honlappal vár minden, az Internet jogi problémái iránt érdeklődő jogászt. A http://www.nexus.hu/netjog címen elérhető site mára már nem csak a levelezőlista információs oldalaként funkcionál: beindult a NetJog online vitafórum is, és a bővülő jogi linkgyűjtemény mellett jogi írások publikálása is megkezdődött. NetJog – Első Magyar Jogi Levelezőlista: http://www.nexus.hu/netjog

Törvényszéki TV

Valódi gyilkosok eredeti vallomásait közvetíti szeptember 10-étől a New-York-iaknak egy jogi ügyekre specializálódott amerikai kábeltévé.

Perel a Real Networks

A “stream” technológiájáról híres Real Networks bejelentette, hogy a Streamboxal szembeni követeléseit peresíti. A szoftvercég e lépésre egy több, mint kilenc hónapos tárgyalássorozat után szánta el magát. Már korábban is valószínű volt, hogy a Streambox által készített, RealMedia fileok manipulálására képes szoftverek miatt perre lehet számítani.

Nem állt le a Carnivore

A bírálatok kereszttüzében álló Carnivore rendszer nem állt le a független vizsgálatok lefolytatásának idejére. A jogvédő szervezetek heves támadásai ellenére az FBI vélhetően addig nem szünteti be működését, míg formális tiltásba nem ütközik.

Jelentés az ausztrál tartalom szabályozási törvényről

Az idén elfogadott ausztrál tartalom szabályozási törvény hatásairól és eredményeiről jelent meg összefoglaló jelentés a napokban. Megtudható: a 6 hónapos időszak alatt 201 kérelemből 93-at találtak megalapozottnak, így ennyi esetben került sor a tartalom letiltására. Ezen anyagok 80%-a gyermekek vagy kiskorúak sérelme miatt volt jogsértő. A jelentés: http://www.dcita.gov.au

Brüsszel megkezdte az AOL-Time Warner fúzió vizsgálatát

Az Európai Bizottság korábban bejelentette, és a héten megkezdte az America Online (AOL) – Time Warner fúzió vizsgálatát. Egy szóvivő elmondta, hogy ezzel együtt az angol EMI és a Time Warner közti fúzió ellenőrzése is megindult. Az USA Szövetségi Távközlési Felügyelete (FTC) eközben bejelentette, hogy megtámadja az AOL-Time Warner összeolvadását, amennyiben az új cég nem kötelezi magát az internet hálózatának hozzáférhetővé tételére. Ennek hiányában ugyanis biztosra vehető, hogy monopol helyzetbe kerül saját szektorában. A Juno On Line egyébként már megkapta a hozzájárulást a rácsatlakozásra.

Az egyetemek nem vállalják a Carnivore-vizsgálatot

Az FBI email-figyelő rendszerének vizsgálatára kiírt pályázatért versengő egyetemek közül öten visszavonták jelentkezésüket, mert úgy vélik, csak látszatellenőrzést szeretne a hivatal. Az amerikai igazságügyi minisztérium augusztus 10-én rendelte el a nyomozati szervénél üzemeltetett Carnivore-rendszer vizsgálatát, miután civiljogi szervezetek azzal vádolták oket, hogy használata személyiségi jogokat sért. A vizsgálat módjának augusztus 24-én közzétett részletei ismeretében azonban több egyetem, köztük a Massachusetts Institute of Technology visszavonta jelentkezését. Az egyetemek úgy vélik, a minisztérium nem kíváncsi független szakértői véleményükre, hanem csak a rendszer törvényesítéséhez szeretné megnyerni segítségüket.