Több mint ötven zenei kiadó, illetve zeneszerző indított újabb pert az MP3.com amerikai internetes zenei vállalkozás ellen a szerzői jogok megsértése miatt.

Az MP3.com éppen “bekebelezés alatt” áll, most veszi át a Vivendi Universal. A Vivendit azonban nem nevezték meg alperesként.

Az MP3.com által tanúsított – és a perben kifogásolt – üzleti magatartás eltér a szintén szerzői jogi vitákban “elhíresült” Napsterétől. A Napster olyan szoftvert bocsát előfizetői rendelkezésére, amelynek a segítségével másolhatják, csereberélhetik a CD-lemezek tartalmát. Az MP3.com viszont saját maga másolta le – és tárolja MP3-as internetes fájl formátumban – a CD-lemezek zenei anyagát. Ebből a mintegy 80 ezer fájlt tartalmazó internetes hangtárból aztán a cég ügyfelei saját személyi számítógépükre lekérhetik, letölthetik és meghallgathatják a kívánt zenét.

Az MP3.com ellen – mellesleg a perbe fogott vállalat, bár a neve megegyezik az általa használt technológia elnevezésével, nem rendelkezik semmilyen szabadalmi joggal e technológia tekintetében – már korábban is indult per, és annak nyomán a cég 160 millió dollárt volt kénytelen fizetni.

A Vivendivel folytatott együttműködésnek éppen az a célja, hogy “megszelídítsék”, a jogdíjak és haszonrészesedések fizetési kötelezettségét elismerő üzleti világba mintegy beillesszék az MP3.com-ot.