Egészségügyi okokra hivatkozva a francia bíróság szabadon engedte a 92 esztendős Maurice Papont, akit 1998-ban ítéltek tízéves börtönbüntetésre a második világháború idején elkövetett bűnei miatt. Papon a bordeaux-i rendőrség főnökeként 1500 zsidó deportálásában vett részt 1942 és 1944 között. A francia zsidó szervezetek tiltakoznak a szabadon bocsátás ellen.

Egy francia fellebbviteli bíróság szerdán elrendelte a szív- és májbetegséggel, illetve keringési zavarokkal küszködő Maurice Papon szabadon bocsátását, aki 1999-ben kezdte meg az emberiség ellen elkövetett bűnei miatt kapott tízéves börtönbüntetését. A testület két orvosi szakvélemény alapján döntött úgy, hogy az 1500 zsidó deportálásáért elítélt egykori rendőrfőnök elhagyhatja a börtönt. Paponnak azonban ezt követően is bírói engedélyt kell kérnie, ha huzamosabb időre el szeretné hagyni otthonát.

A francia zsidó szervezetek tiltakoznak a bíróság döntése ellen. Emlékeztetnek arra, hogy Papon még 1999-ben is azt írta a francia igazságügyi miniszternek címzett levelében, hogy nem érez megbánást a második világháború idején elkövetett tettei miatt. A nácivadász Serge Klarsfeld, aki a négy évvel ezelőtti tárgyaláson felhasznált bizonyítékok nagy részét szolgáltatta, szintén ellenzi Papon szabadon bocsátását. Mint nyilatkozta, bízik benne, hogy ez a beteg ember már sohasem fog meggyógyulni.

Papon egyébként a második világháború után fényes karriert futott be. 1958-ban kinevezték Párizs rendőrfőnökévé, a hetvenes években pedig kormányzati szerepet is vállalt. A második világháború idején elkövetett bűnei, melynek következményeként közel 1500 zsidó halt meg az auschwitzi haláltáborban, csak 1981-ben kerültek a nyilvánosság elé. A sajtó híradásai nyomán az ügyészség is vizsgálódni kezdett, az éveken keresztül húzódó jogi procedúra miatt azonban csak 1998-ban tudtak ítéletet hirdetni. A börtönbüntetés elől Papon Svájcba menekült, ahonnan egy évvel később tért vissza Franciaországba, így 1999-ben vonult csak be a fegyházba.