Háromszázezren írták alá a Munkáspárt kezdeményezését támogató íveket, népszavazás kiírását tartva szükségesnek a kórháztörvény ellen – közölte a párt elnöke. Thürmer Gyula szerint ezt a népszavazást is meg lehetne tartani június 13-án, az európai parlamenti választás napján.

Befejezte a kórházprivatizáció elleni népszavazásról szóló aláírásgyűjtést a Munkáspárt, március 10-én eljuttatják az íveket az Országos Választási Bizottsághoz – közölte a párt elnöke. Thürmer Gyula úgy fogalmazott: tizenöt év óta most először kerülhet sor olyan népszavazásra, amelyet nem a politikai elit, hanem maguk az emberek akarnak. A pártelnök felhívta a parlamenti pártok figyelmét: vegyék komolyan az íveket aláíró 300 ezer ember akaratát. Mint mondta: a parlamenti pártok döntésétől függ, hogy mikor tartják meg a népszavazást. A Munkáspárt szerint megtarthatnák június 13-án, az európai parlamenti választások napján, vagy a nyár végén, illetve az ősz elején.

A Munkáspárt semmiféle politikai nyomásnak nem enged teret a népszavazás ügyében – ismertette a párt Központi Bizottságának állásfoglalását Thürmer Gyula. Kifejtette: MSZP-sek munkáspárti önkormányzati képviselőket kerestek meg azzal, hogy a párt álljon el a népszavazási kezdeményezéstől. Ezzel kapcsolatban kilátásba helyezték, hogy felemelik a Munkáspárt által használt önkormányzati helyiségek bérleti díját – tette hozzá. A Munkáspártot nem lehet megfélemlíteni – nyomatékosította a párt elnöke.