Az Európai Bizottság július 7-én nyilvánosságra hozta azokat az új jogi szabályozásra vonatkozó terveit, amelyeknek célja, hogy korszerűbbé tegyék az internetes felhasználásra engedélyezett zenék jogvédelmére vonatkozó szabályozást.

A szabálytervezetek célja, hogy erősítsék az Európai Unió zeneiparát és versenyképesebbé tegyék az Egyesült Államokéval szemben.

Charlie Mc Creevy, az EU belső piacért felelős biztosának véleménye szerint „Az közös, európai szerzői jogi licenciák hiánya megnehezíti az új európai központú internetes szolgáltatások elindulását.”

A biztos kifejtette, hogy a jelenlegi szerzői jogvédelmi szabályozás alapján mind a huszonöt tagállamban biztosítottnak kell lennie a szerzői jogok védelmének annak érdekében, hogy a zenefájlokat az interneten keresztül lehessen továbbítani. Ez egy rendkívül összetett és drága eljárást igényel.