Az Európai Bizottság vizsgálatot indíthat a katolikus egyháznak adott olasz adókedvezmények ügyében.

A Bizottság szóvivője szerint jelenleg nem folyik vizsgálat, de a testület információkat kért a támogatásokról az olasz kormánytól. A szóvivő szerint kommunális-, építmény- és társasági adóra vonatkozó kedvezményeket vizsgálnak, amelyeket a katolikus egyház kapott.

A vizsgálatot azért indították, mert az egyház kereskedelmi tevékenységet is végez – iskolákat, kórházakat és hoteleket üzemeltet, s a Bizottságnak kötelessége vizsgálni az illegális állami támogatásokat. A szóvivő szerint hasonló vizsgálatokat indítottak a katolikus egyháznak nyújtott adókedvezmények ügyében Spanyolországban és Belgiumban is.

Az olasz sajtó közben úgy értesült, hogy Róma és Brüsszel nyomására az olasz egyház már bele is egyezett a támogatások felülvizsgálatába. Egy olasz illetékes úgy nyilatkozott, hogy a kérdéssel a 2008-as büdzsé vitájában foglalkoznak majd.