Az országgyűlési képviselők lakásait tervezi blokád alá venni a Rendszerváltó Fórum – jelentette be Fáber Károly, a szervezet vezetője a Magyar Televízió székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján kedden(szeptember 18.).

A már hétfőn meghirdetett úgynevezett Y-terv folytatásaként megakadályoznák, hogy a képviselők munkába mehessenek, így gátolva a parlament működését – mondta az egyik Kossuth téri tüntetőket tömörítő csoport vezetője.

Hozzátette: mint már korábban meghirdették, a 13 minisztériumi épületet is blokád alá kívánják venni, és azt is akadályozni fogják, hogy az országgyűlési képviselők kijuthassanak a Parlament épületéből.

A Kossuth téren hétfőn tartott tüntetés kezdetén a szervezők elfogadtatták a Y-tervet, amely szerint a kormányépületek és az Országház blokád alá vételével kényszerítenék ki a kormány távozását, de az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál a tüntetők blokádja csak néhány percig tartott. A rendőrök felszólítására elhagyta a helyszínt az a húsz fiatal, aki nem sokkal korábban ült le ott a járdára.

Mintegy 25 tüntető szintén élőláncot alkotott a Parlament déli részén lévő parkoló kijáratánál, hogy megakadályozza a képviselők gépkocsijainak kihajtását, de ez az akció szintén néhány percig tartott: rendőri felszólításra felhagytak cselekedetükkel. A “blokádolók” között volt Fáber Károly, a Kossuth téri megmozdulás egyik főszervezője is.

A főszervező este 11 órakor közölte, hogy az általuk meghirdetett Y-terv, amely a kormányzati intézkedések elleni bojkottra és fizikai ellenállásra vonatkozott, megbukott.

A Rendszerváltó Fórum vezetője az MTV épülete előtt közölte, hogy kedd délután visszavonták a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a Kossuth térre október 20-ig vonatkozó tüntetésük bejelentését, mert a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevű szervezettel nem kívánnak tovább együttműködni.