Az APEH által indított üzleti, pénzügyi, jogi, számviteli és vállalkozásfejlesztési tanácsadáson vesznek részt a magyar prostituáltak; a tanácsadás keretlétszámát azonnal fel tudták tölteni, mert a száztíz helyre ötszáz jelentkező szeretett volna bejutni – jelentette ki Földi Ágnes, a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke hétfőn Budapesten.

A programot, amelyre a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete még tavaly pályázott, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja és a EQUAL Közösségi Kezdeményezés Irányító Hatóság írta ki – mondta Földi Ágnes, hozzáfűzve, hogy a több mint 15 millió forintos költségvetésű projekt 11 hónapig tart.

Az elnök azt is megemlítette, a projekt résztvevői közül eddig már tízen váltották ki a vállalkozói engedélyt.

A sajtótájékoztatón részt vett Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője is, aki hangsúlyozta: a pénzügyi hatóság a tanácsadás megszervezésével egy olyan szakmai csoportot kíván segíteni, amelynek tagjai eddig még nem adóztak, s így ezzel is a kormány által meghirdetett, a feketegazdaság ellen indított harchoz csatlakoznak.

A női szexmunkások vagy egyéni vállalkozói igazolványt váltanak ki, vagy adószámos magánszemélyként dolgoznak – utalt a szóvivő a 2004 óta fennálló lehetőségekre, rámutatva arra is, hogy a női szexmunkások azzal, hogy vállalkozóvá válnak, egészségügyi ellátásra is jogosultak lesznek, és akár hitelt is felvehetnek.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy egy tavalyi KSH-felmérés szerint mintegy 180 milliárd forint áramlik a szexiparba, de ebből az összegből az adózás szempontjából jelenleg semmi sem hasznosul.