Átvette az első, e-liciten elkelt autót új tulajdonosa, aki az APEH elektronikus árverési rendszerében a legjobb ajánlatot tette. Eddig hat árverés fejeződött be, melyek közül négy esetben eredményes volt a licit.

A másik három esetben a nyertes ajánlat megfizetését követően kerülnek a gépkocsik új tulajdonosaikhoz. Ezek az eredményes és sikeres árverések is azt bizonyítják, hogy az adóhivatal által alkalmazott új rendszer képes kiiktatni az árverési maffiát.

Az APEH által kiírt elektronikus árverések száma eközben folyamatosan növekszik. Jelenleg 12 árverésen lehet ajánlatot tenni és további 14 gépjárműre a napokban kezdődő árveréseken lehet majd licitálni.

Az elektronikus árverések sikerét mutatja az is, hogy az árveréseken a vételár a becsérték 70%-a (a korábbiakban jellemző – 25 % helyett).

Nyolc árverést, a meghirdetését követően törölni kellett, mert az adós rendezte a tartozását, illetve az árverésre kitűzött vagyontárgyat időközben a bírósági végrehajtó is lefoglalta, ezért a végrehajtást ő folytatja tovább.

Elektronikus árverésen mindazok részt vehetnek, akik az ügyfélkapus regisztrációt követően az Elektronikus Árverési Felületen – melyet a Magyar Telekom Nyrt. programozott – az arveres.apeh.hu internetes oldalon is regisztrálják magukat. Ezt eddig, több mint ötszázan tették meg, 215 településen, sőt a határon túlról is.