Az EU soros elnökségét betöltő Csehország döntéshozói megerősítették a Lisszaboni szerződést. A cseh ratifikáció befejezéséhez még szükség van a Szenátus jóváhagyására és az elnök ellenjegyzésére.

A tegnapi (2009. február 17.) három órás vitát követően a képviselőház elnöke mára halasztotta a döntést. A képviselők ma délelőtt 125 igen és 61 nem szavazat mellett hagyták jóvá az unió döntéshozatalát egyszerűsíteni hivatott reformszerződést. Csehország az utolsó tagállam, ahol sor került a parlamenti szavazásra.

A jelenlegi cseh miniszterelnök, Mirek Topolánek a vitát megelőzően kijelentette: “Igennel fogok szavazni, és felkérem kollégáimat, hogy ők is tegyenek hasonlóan”. A jelenlegi miniszterelnök, aki korábban a szerződés ellen foglalt állást, a vita során hozzátette: “Megkönnyebbülés lesz, ha a törvényjavaslatot elfogadják, annak ellenére, hogy úgy gondolom, nincs szükségünk a Lisszaboni Szerződésre.”

Csehország 2004-es uniós csatlakozása „azt jelenti, hogy el kell fogadnunk olyan szabályokat, melyeket kevéssé, vagy nagyon nem szeretnénk, de belépésünkkel vállaltuk mindezt” – fogalmazott Topolánek.

A szerződést támogatják az ellenzéki szociáldemokraták, valamint a kormánykoalíció két kisebb pártja, a kormányzó Polgári Demokrata Párt megosztott, a kommunista párt pedig ellenzi.

Ha a törvényhozás mindkét háza támogatja az indítványt – a szenátus később szavaz majd –, a szerződést a deklaráltan euroszkeptikus elnöknek, Václav Klausnak is alá kell írnia, aki kijelentette, hogy addig nem írja alá a dokumentumot, amíg Írország nem erősíti meg a szerződést.