Nagy kezdőbetűvel jelent meg az “összefogás” szó Szili Katalin választási plakátján, ezzel a szocialisták pécsi polgármesterjelöltje és az MSZP megsértette a választási törvényt – állapította meg a helyi választási bizottság.

A testület pénteki határozatában helyt adott Kővári János beadványának, melyben az Összefogás Pécsért Egyesület alelnöke kifogásolta, hogy Szili Katalin közvilágítási lámpaoszlopokon megjelent plakátjain olvasható “…szavazzon az Összefogás jelöltjére!” szövegben az összefogás szó nagybetűvel íródott. Megítélése szerint ez olyan látszatot kelt, mintha Szili Katalin az Összefogás Pécsért Egyesület jelöltje is lenne a választáson.

A bizottság Szili Katalint és az MSZP-t eltiltotta a további jogszabálysértésektől. A határozat ellen három napon belül lehet fellebbezni.

A választási bizottság szerint Szili Katalin és az MSZP megsértette a választási törvény jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvét, mert a szó nagy kezdőbetűvel írásával olyan látszatot keltett, mintha egy ilyen nevű szervezet, mozgalom jelöltje lenne. Pécsett azonban a helyi politikában nincs az Összefogás Pécsért Egyesületen kívül más olyan szervezet, amelynek nevében az Összefogás szó szerepel.

A grémium indoklásában szerepel, hogy az Összefogás Pécsért Egyesület több fórumon is hangoztatta: a választási eljárás során nem Szili Katalint, hanem Páva Zsoltot, a Fidesz-KDNP jelöltjét támogatja. Ezen felül a választási bizottság szerint, mivel nincs Összefogás elnevezésű jelölő vagy támogató szervezet, ez önmagában alkalmas a választók megtévesztésére.