Két éve változatlan tiszteletdíjakat vehetnek fel a parlamenti képviselők az Országgyűlés honlapján olvasható kimutatás szerint.

A házelnököt 2008 óta 1,5 millió forintos, a képviselőket pedig 231.900 forintos alapdíj illeti meg, amit különböző pótlékok egészíthetnek ki.

A parlament alelnökei 417 ezer forintos, a frakcióvezetők 278 ezer forintos, helyetteseik 232 ezer forintos pótdíjra jogosultak.

A jegyzők 162 ezer forintot, az országgyűlési bizottságok elnökei 278 ezer, alelnökei 232 ezer forintot, tagjai pedig 162 ezer forintot kapnak alapdíjukon felül. Második bizottsági tagság esetén 58 ezer forintot vehetnek fel a politikusok.

A 2009-ig szállásköltség-térítésnek nevezett lakhatási támogatás címén 116 ezer forintot, míg alkalmazotti költségtérítésként 139 ezer forintot vehetnek fel a képviselők, és lakhelyüktől függően – választókerületi pótlék néven – alapdíjuk 60-160 százalékára is igényt tarthatnak.

A képviselők alapdíja az 1990-es 32.500 forintról több mint hétszeresére nőtt. A Horn-kormány első évében 56 ezer forint biztos jövedelemre számíthattak, ez az összeg négy évvel később 114 ezer forintra, 2002-ben 165 ezer forintra, 2006 áprilisától pedig 221 ezer forintra emelkedett.