Az európai elitnek, közte a németnek el kell döntenie, akarja-e, hogy az euró fennmaradjon, még ha ezért nagy árat is kell fizetni – jelentette ki a hétfői Gazeta Wyborcza című lengyel lapnak adott interjúban Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter.

Ha nem akarja, akkor komolyan fel kell készülni az euróövezet felbontására, ennek összes konzekvenciájával, amelyek Németországot is érintik. Akik ezt nem értik meg, a tűzzel játszanak – figyelmeztetett az EU soros elnökségét az idei második félévben betöltő Lengyelország pénzügyminisztere.

Rostowski szerint az euróövezet alapvető problémája nem gazdasági, hanem politikai. Szolidáris cselekvésre van szükség a válság leküzdéséhez. Idézte Donald Tusk miniszterelnöknek az Európai Parlamentben elhangzott, szolidaritást kérő felhívását. “Egyszerű a választásunk: szolidaritás vagy Európa szétesése” – mondta Rostowski.

Egyes észak-európai országokban túl nagy az egoizmus, és hiányzik a szolidaritás a gondokkal küzdő országokkal. Pedig nehéz elképzelni, hogy például a holland, a német vagy a finn gazdaságot ne érintené súlyosan, ha az euróövezet valamelyik tagországában összeomlana a bankrendszer – mondta.

A pénzügyminiszter kiállt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való együttműködés mellett. Véleménye szerint ha az IMF nem vett volna részt az euróövezeti országok segélycsomagjában, akkor már nem lenne euróövezet. Mi több, úgy vélte, hogy ha Európa korábban fordult volna az IMF-hez, amint azt Lengyelország és néhány más ország sugallta, az unió most jobb helyzetben lenne.

Arra a kérdésre, hogy Lengyelország mikor csatlakozhat az euróövezethez, Rostowski úgy válaszolt, hogy előbb át kell menni a “stress-teszten” vagyis a válságon. Ha az euróövezet túléli a jelenlegi válságot, Lengyelország csatlakozhat az euróhoz, ha erre Varsó és az övezet is készen fog állni.

Rostowski egyetért Angela Merkel német kancellárral és Nicolas Sarkozy francia elnökkel abban, hogy az euróövezetet a nemzetgazdaságok nagyobb integrációja révén lehet megmenteni. Véleménye szerint az euróövezet nagyobb makrogazdasági integrációja nélkül nem kerülhető el az övezet szétesése. Minthogy pedig ez Lengyelország számára katasztrofális következményekkel járna, Varsónak támogatnia kell a nagyobb integrációt.

Lengyelország már nem lát veszélyt abban, ha az euróövezeti tagországok bevezetik a közös eurókötvényt. Ezek az aggodalmak 2009-ben helyénvalók voltak, amikor a befektetők menekültek a feltörekvő piacokról. Akkor Varsó attól tartott, hogy az eurókötvény bevezetése megemelné az adósságszolgálat költségeit. Azóta azonban megváltozott a helyzet, Lengyelország hitelesebbé, az euróövezet pedig kevésbé hitelessé vált. Nem zárható ki ugyan, hogy az újabb válság hatására ismét menekülni kezdenek a befektetők a feltörekvő piacokról, de az elmúlt három év tapasztalatai azt mutatják, hogy a problémák zömmel az euróövezetben, nem pedig a kelet-közép-európai térségben vannak – emelte ki a lengyel pénzügyminiszter.