Tavaszi ülésszakának utolsó előtti ülését tartja az Országgyűlés a héten hétfőn és kedden. A képviselők az államfő észrevételeit figyelembe véve módosíthatják az Áder János köztársasági elnök által visszaküldött, egyszer már elfogadott törvényjavaslatokat. Kedden a trianoni békeszerződés évfordulója alkalmából megemlékezéssel kezdődik a parlament munkája.

A Ház ezt követően napirend előtti felszólalásokkal folytatja munkáját, amit a szokásoknak megfelelően az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követnek.

A határozathozatalok során összesen tizenhárom előterjesztést fogadhat el az Országgyűlés. Szavazhatnak a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, két, egyszer már megszavazott indítványról is.

Áder János az információs önrendelkezési jogról szóló törvénymódosítással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a változtatásban utalni kell arra, azok nem eredményezhetik más jogszabályban biztosított közérdekből nyilvános adatok és a közérdekű adatok megismerhetőségének korlátozását. Az államfő a másik visszaküldött törvénymódosítással az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító előterjesztéssel összefüggésben úgy vélte, azután olyan rendezetlen kérdések maradtak, amelyek az agrárkamara működésképtelenségéhez vezethetnek.

A képviselők emellett külön büntető tényállássá tehetik a családon belüli erőszakot, amely a hozzátartozó bántalmazása címen kerülhet be az új büntető törvénykönyvbe.

A parlament a fentieken túl elfogadhatja az új körözési nyilvántartási rendszerről szóló törvényjavaslatot, valamint új szabályokat állíthat fel a felnőttképzésre és a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletére.

Kedden a nemzeti összetartozás napja alkalmából megemlékezéssel kezdődik a Ház ülése. Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy “a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A második ülésnap hátralévő részében a devizahitelesek terhein könnyítő árfolyamgáthoz csatlakozás határidejének eltörléséről szóló javaslatot is megtárgyalhatja az Országgyűlés.