A párbeszéd fontosságát hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az állatkínzással összefüggő szabályozásról, a tárca konzultációt kezdeményez az állatvédő szervezetekkel.

Völner Pál budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: kiemelt cél, hogy az állatok megfelelő védelemben részesüljenek.

Hangsúlyozta: a büntető törvénykönyv legutóbbi szigorítása megemelte az állatkínzás miatt kiszabható büntetési tételeket, alapesetben 2 év, minősített esetben 3 év letöltendő szabadságvesztés is kiszabható, ha valaki ilyen bűncselekményt követ el.

Előrevetítette: a tárca tanulmányozza a bírói, valamint az európai jogszabályalkotási gyakorlatot is. Arról is beszélt, hogy áttekintik az állatok védelméről és a megfelelő bánásmódról szóló törvényi szabályozást is, hogy az ott rögzítettek pontosításra szorulnak-e.

Külön megemlítette, hogy a megelőzésre is nagy hangsúlyt akarnak fektetni, a nevelés és oktatás szerepének erősítését nevezte szükségesnek az iskolákban és civil szervezetek útján egyaránt.

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a jelenlegi szabályozás szigorúbb a korábbinál. Hozzátette: össze kell vetni a szabályozást a jogrendszeren belüli rendelkezésekkel is, például az ember elleni bűncselekmények büntetési tételét nem haladhatja meg az állatkínzásért kiszabható. Kitért arra, hogy már most is szabnak ki letöltendő szabadságvesztést állatkínzás miatt.

Völner Pál kifejtette: az IM megkeresi az állatvédő szervezeteket és tanácskozásra fogja hívni őket. Azt mondta, az egyeztetésre a földművelésügyi tárca képviselőit is meghívják.