Lengyelország védeni fogja az Európai Unió alapértékeit, az egyes tagállamok érdekei nem szoríthatják háttérbe a biztonságot – hangsúlyozta a lengyel köztévében is sugárzott videofelvételen Beata Szydlo kormányfő, az uniós politikusok Varsó politikáját bíráló nyilatkozataira reagálva.

Szydlo beszédben “egyes uniós politikusok Lengyelországról szóló igazságtalan nyilatkozatait” említette, utalva vélhetően többek között Angela Merkel német kancellár keddi kijelentésére. Eszerint Németország nem hagyhatja szó nélkül a jogállamisággal kapcsolatos lengyelországi folyamatokat, és az EU egységét sem lehet megőrizni a jogállamiság feladásának árán.
    

Rámutatva az Európa előtt álló kihívásokra, Beata Szydlo éppen az egységet nevezte fontosnak. “Egyes államok részleges érdekei ne szorítsák háttérbe a legfontosabb kihívást, a kontinens lakosai biztonságának megőrzését” – szorgalmazta. Aláhúzta: Lengyelország “demokratikus, a jogállamiságot megőrző, szolidáris és Európa-barát ország”. Nyomatékosította: Varsó számára fontosak az EU alapját képező értékek, többek között a szabad piac és a versenyképesség.
    

Merkel kijelentésére, valamint az egyik uniós szóvivő azonos témájú keddi nyilatkozatára Konrad Szymanski, az EU-ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes is utalt, aláhúzva: a lengyel kormány osztja azt a véleményt, hogy a jogállamiság az EU egyik fontos elve. Úgy értékelte: a Brüsszelbe ez ügyben hétfőn továbbított részletes lengyel magyarázatok “várhatóan csillapítják, nem pedig súlyosbítják a helyzetet”.
    

Merkel nyilatkozatát viszont üdvözölte az ellenzéki Polgári Platform nevében nyilatkozó Rafal Trzaskowski képviselő, alapvetőnek nevezve a jogállamiság kérdését. “Ha egy +klub+ tagja nem tartja be ennek szabályait, következményekre kell számítania” – jelentette ki.
    

Az Európai Bizottság július végén második szakaszba léptette a 2016 elején Lengyelországgal szemben elindított jogállamisági mechanizmust. Varsó hétfőn az eljárás keretében adott, Brüsszelbe továbbított állásfoglalásban kétségbe vonta a jogállamisági mechanizmus jogszerűségét, és úgy értékelte, hogy az eljárás keretében bírált igazságügyi reform megfelel az európai elveknek.
    

Bejelentések szerint Angela Merkel szerdán Berlinben tárgyal az EB elnökével, Jean-Claude Junckerrel. Zdzislaw Krasnodebski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) európai parlamenti képviselője a PAP hírügynökségnek nyilatkozva úgy értékelte: Juncker a német kancellár jóváhagyását akarja elérni, hogy “következő lépést tehessen” a Lengyelországra vonatkozó jogállamisági eljárásban.