Az ukrán védelmi minisztérium rendeletet fogadott el, amely több száz népszerű polgári szakmában dolgozó nőt sorol be a katonai szolgálatra kötelezettek kategóriájába. A 18 és 60 év közötti nők előzetes orvosi vizsgálat alapján minősülnek katonai szolgálatra alkalmasnak. A új szabály több millió ukrán lányra és asszonyra vonatkozik. 

“Mindannyian harcolni fogunk, mindenkit mozgósítunk – férfiakat és nőket egyaránt”– ígérte Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij ukrán miniszterelnök egy korábbi nyilatkozatában.

A rendelet hatálya nem csupán az olyan szakmában dolgozókra terjed ki, amelyek a hadsereg kötelékében is végezhetőek, mint például a távközlési, gyógyszeripari, nyomdaipari alkalmazottak, hanem hadkötelessé válnak a könyvelők, a titkárnők, az újságírók, de még az állatorvosok is. Az érintett szakmák listája ITT olvasható.

A jogszabály alapján a munkáltató kötelessége ellenőrizni, hogy vállalkozása alkalmazottai bekerültek-e a katonai nyilvántartási és besorozási hivatal adatbázisába.

A katonai szolgálatra kötelezetteknek katonai igazolvánnyal kell rendelkezniük és azt öt évente kell cserélniük. A katonai igazolvány szükséges egyes hivatalos ügyek intézéséhez, így anélkül a kötelezettek nem módosíthatják például a lakcímüket.

Azokat a nőket, akik megtagadják a katonai szolgálatra való felvételt, 850-től 1500 hrivnyáig terjedő pénzbírsággal sújtják. Azt a munkaadót pedig, aki elmulasztja női munkavállalójának nyilvántartásba vételét ellenőrizni, 5500-tól 8500 hrivnyáig terjedő bírsággal büntethetik.