2022. augusztus 2-7. között rendezték Budapesten a Női, Férfi, Ifi, Junior, valamint Masters, Open RAW és EQ kategóriákban a Fekvenyomó Európa-bajnokságot. A versenyen a 93 kg-os súlycsoportban Zakor Tibor bv. alezredes, a BvOP Biztonsági Szolgálat Műveleti Osztályának osztályvezetője is megmérette magát, és 177,5 kg-os nyomásával az előkelő negyedik helyet szerezte meg.

Forrás: BvOP

Zakor Tibor bv. alezredes 2022 januárjától készült kifejezetten erre a versenyre, s elmondása szerint az elmúlt hét hónap során mindössze három edzést hagyott ki. 2017 óta két verseny kivételével mindig dobogóra állhatott.

A magyar csapat – Forrás: BvOP

A 93 kg-os súlycsoportban volt OPEN ezüst és bronzérmes, kétszeres Masters1 Magyar Bajnok, világbajnoki harmadik helyezett, és bőven lehetne még folytatni sikeres sportpályafutásának eredményeit.

Forrás: BvOP

A verseny hat napján 27 ország 670 versenyzője méri össze erejét. Az 59 fős magyar válogatott tagjaként a Zakor Tibor fantasztikus eredményt ért el, sikere nem csak családtagjait, de kollégáit, barátait, a büntetés-végrehajtás szervezetét is büszkeséggel tölti el.

Gratulálunk a kiváló eredményhez, további szakmai és sportsikereket kívánunk!