A nagy múltú, londoni székhelyű Nemzetközi Jogi Egyesület tudományos társaság űrjoggal, illetve mesterséges intelligenciával foglalkozó tudományos bizottságainak tagjává választotta Kecskés Gábor egyetemi docenst és Sulyok Gábor professzort, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar oktatóit.
A Nemzetközi Jogi Egyesületet (International Law Association, ILA) Brüsszelben alapították 1873-ban a nemzetközi jog tanulmányozásának, fejlesztésének és tiszteletben tartásának előmozdításáért. A társaság napjainkra egy világméretű, több mint hatvan nemzeti tagozatot és mintegy ötezer tagot számláló szervezetté nőtte ki magát. Újonnan alakult szakbizottságaiba a közelmúltban a győri Széchenyi István Egyetem Nemzetközi és Európai Jogi Tanszékének két oktatója is meghívást kapott, akiket a társaság egyik legrégebbi, 1923-ban alapított tagozata, a magyar tagozat jelölte a tagságra. Kecskés Gábor a mesterséges intelligenciával és a technológia jogával, Sulyok Gábor pedig az űrszemét csökkentésének jogi kérdéseivel foglalkozó bizottság tagja lett. A győri intézmény mindkét területet stratégiai prioritásként kezeli, és szorgalmazza a témában folytatott interdiszciplináris kutatásokat.
Kecskés Gábor szerint a mesterséges intelligenciával foglalkozó bizottság keretében alkalom nyílik az államokat és a tágabb értelemben vett nemzetközi közösséget érintő, mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdések jogi vonatkozásainak megvitatására és különböző ajánlások kidolgozására. Kutatóként és oktatóként ez páratlan lehetőséget kínál számára a rohamosan fejlődő technológia szabályozásának alakításában való közreműködésre is. „Egyetemünk élen jár az innovációban, engem pedig különösen érdekelnek a technológiai újítások és általában a mesterséges intelligencia szabályozása. Az elmúlt évek szakmai tapasztalatai alapján szilárd meggyőződésem, hogy a tudományterületek közötti kölcsönös megértéssel és együttműködéssel az előttünk álló szabályozási feladatok elvégzése még életszerűbb és hatékonyabb lehet” – fogalmazott.

Sulyok Gábor szerint a világűr kutatása és felhasználása elengedhetetlen az emberi civilizáció fejlődéséhez, ám a tevékenység fenntarthatóságát súlyosan veszélyezteti az űrszemét mennyisége. A helyzet kezelése sürgős és sokrétű nemzetközi összefogást igényel, ezért bizakodással tölti el, hogy már a nemzetközi jog egyik legtekintélyesebb tudományos társasága is kiemelt jelentőséget tulajdonít a problémának. „Ha az űrszemét csökkentésével foglalkozó bizottság tagjaként bármilyen módon hozzájárulhatok a nemzetközi erőfeszítésekhez, azt a tudományos pályafutásom kiemelkedő eredményének fogom tekinteni. Kifejezetten megnyugtató, hogy a bizottsági munkámat egy olyan haladó szellemiségű egyetem oktatójaként végezhetem, ahol külön interdiszciplináris kutatóközpont létesült az űrtevékenység műszaki és jogi kérdéseinek tanulmányozására” – emelte ki.

A Nemzetközi Jogi Egyesület nem kormányközi szervezetként konzultatív státusszal rendelkezik az Egyesült Nemzetek Szervezetének számos szakosított intézményében. Tudományos célkitűzéseinek megvalósításában kiemelt szerepet kapnak a nemzetközi jog aktuális kérdéseivel foglalkozó tudományos bizottságok, amelyek jelentéseket és ajánlásokat készítenek a társaság és a nemzetközi tudományos közösség számára.