Az EU–Mercosur-megállapodás az Európai Unió és négy dél-amerikai ország (Brazília, Argentína, Uruguay és Paraguay) között jött létre. Ezek az államok meghatározó szereplői a hús- és takarmányexportnak, jelentős haszonállat-állománnyal rendelkeznek, miközben az állattartásra vonatkozó szabályozásuk jelentősen alacsonyabb védelmi szintet biztosít, mint az európai uniós előírások… – Dr. Vetter Szilvia PhD. LL.M. állatvédelmi szakjogász, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ vezetője, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke írása.
Ursula von der Leyen a napokban az Európai Unió nevében aláírta az EU–Mercosur-megállapodást, amelynek ideiglenes alkalmazása megkezdődik. Ez a lépés azonban nehezen egyeztethető össze a fenntartható állatvédelem logikájával, amely hosszú távú, következetes és gazdaságilag is kiszámítható feltételekre épül, nem rövid távú piaci nyomásra és kiskapukra.
Miközben az egyezmény kapcsán az élelmiszerbiztonság, az egészségügyi kérdések és a GMO-k uralják a közbeszédet, az állatjóllét szinte teljesen hiányzik a vitából, pedig az állatok szempontjából is kifejezetten kedvezőtlen folyamatok indulhatnak el.
Öt pontban foglalom össze, miért tartom ezt komoly problémának!
1. Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy az Európai Unió haszonállatokat érintő állatjólléti szabályozása világszinten is kiemelkedő, sok tekintetben világelső!
Évtizedek óta épülő, részletes és kötelező erejű joganyag szabályozza az állatok tartását – például a férőhelyet és a tartási módokat –, a szállítás körülményeit és időtartamát, valamint a vágás szabályait, sőt az állatkísérleteket is. Ez a rendszer azonban csak akkor működik, ha a kiskapukat lezárjuk, és nem engedjük, hogy harmadik országokból alacsonyabb állatjólléti színvonalon előállított termékek torzítsák a piacot.
2. Az állatjóllét ugyanakkor nem pusztán elvi kérdés, hanem nagyon is gyakorlati: pénzbe kerül!
Az új és szigorodó állatjólléti előírások komoly anyagi terhet rónak az európai gazdákra,
nem véletlen, hogy az uniós jogszabályok gyakran hosszú átmeneti időket biztosítanak. Vannak, akik könnyebben tudnak alkalmazkodni az új elvárásokhoz, mások nehezebben, és sajnos sok szereplő így is kiesik a piacról. A nagyobb férőhely, a jobb tartási körülmények vagy a kíméletesebb szállítás mind beruházást és folyamatos többletköltséget igényelnek, amelyek a gyakorlatban a termékek árában is megjelennek.
3. A Mercosur-megállapodás következtében eltérő állatjólléti szintek találkoznak a szabadkereskedelem nyomása alatt!
A dél-amerikai országokban is léteznek állatvédelmi szabályok, ezek azonban összességében nem érik el az Európai Unió fajspecifikus, a teljes termelési láncot lefedő rendszerének szintjét. Az ilyen körülmények között előállított, olcsóbb termékek beáramlása
versenyhátrányba hozza azokat az uniós gazdákat, akik betartják a szigorú előírásokat – és ennek végső soron az állatok is kárvallottjai lesznek.
4. Mindez nem csupán gazdasági, hanem egyértelmű állatjólléti visszalépés is…
Az alacsonyabb állatjólléti színvonal mellett előállított import lenyomja az árakat, miközben az Európai Unión belül egyre magasabb elvárások érvényesülnek. Ebben az értelemben
“importált állatjólléti deficitről”, szélsőséges esetekben – európai szemmel nézve – akár „importált állatkínzásról” is beszélhetünk.
5. Végül nem kerülhető meg a kérdés: az Európai Unió további állatjólléti szigorításokat tervez – például egyes tartási formák kivezetését, ketrecmentes kezdeményezéseket (“End of Cage Age”), újabb fejlesztéseket –, de miből?
Ha a piacot közben elárasztja az olcsóbb import, honnan lesz meg az a forrás, amelyből a gazdák a következő állatjólléti lépcsőt finanszírozni tudják?
Ez az irány nem erősíti, hanem aláássa a fenntartható állatvédelem évtizedek alatt felépített uniós modelljét!