Számos sebből vérzik a jelenlegi, 1996-ban hatályba lépett médiatörvény, így egy másik a mai feltételek között is életszerű, hatékony jogszabályra van szükség – talán ez az egyetlen dolog, amiben a média kapcsán egyet ért a politika és a szakma.

Ám arról, hogy a régi törvényt kell-e toldozgatni-foldozgatni, vagy egy vadonatúj alapokon nyugvó szabályozásra van szükség, illetve esetleg egy mindössze pár évig alkalmazandó átmeneti jogszabály kell, megoszlanak a vélemények. A szakemberek viszont a médiatörvény átalakításáról az MTA Szociológiai Kutató Intézete, a Szabad Sajtó Alapítvány és a MINERVA Társadalom- és Történettudományi Egyesület által rendezett konferencián abban egyetértettek: olyan új koncepcióra van szükség, amely mellett egységesen felsorakozik az egész szakma. Így a politika nem hivatkozhat majd arra, hogy a média képviselői is megosztottak az új jogszabály tartalmának kérdésében.

A tanácskozás résztvevői két médiatörvény-koncepcióról vitáztak: az egyiket a Miniszterelnöki Hivatal felkérésére Horváth János médiaszemélyiség, Szente Péter, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagja, és Gálik Mihály médiakutató neve fémjelzi, a másikat Gellért-Kis Gábor, szintén “rádiós kurátor” készítette a kultusztárca megbízásából.

Bővebben:
http://www.nepszava.hu/default.asp?…