Beperelték a CD-író program fejlesztőit

2001.05.13. szt.hu/Trautmann Balázs

Az egyik legnépszerűbb CD-író program, az Easy CD-Creator fejlesztőit perelte be az online zenei szolgáltatásokat nyújtó Gracenote, jelentették be pénteken.

Az Adaptec érdekeltségébe tartozó Roxio programjainak korábbi változataiban a Gracenote-től licencelte azt a technológiát, mellyel a CD-re írandó teljes lemezek vagy zeneszámok automatikusan lekérdezték az előadók nevét és a zeneszámok címét. A szerződés azonban lejárt, így a Gracenote szerint a Roxio illegálisan használja fel az azonosító technológiát, jelentős károkat okozva. Emellett megsértve a cég szabadalmi jogait, saját szolgáltatást is fejleszt a Roxio, amely kísértetiesen emlékeztet a Gracenote által levédetett megoldásra. A Gracenote CDDB adatbázisát használja többek között a Winamp is, illetve a Napster is, amely az itt végzett azonosítás után tiltja ki hálózatáról a szerzői és szomszédos jogokat sértő számokat. A Roxio képviselői nem kívánták véleményüket kifejteni addig, míg a perirat megtekintésére nem nyílt lehetőségük.