Országos hálózatot alkotó árverési cápák akadályozzák az APEH által meghirdetett liciteket – jelentette ki pénteken Egerben az APEH Heves Megyei Igazgatóságának végrehajtásért felelős helyettes vezetője.

Az agresszívan fellépő licitálók miatt a nagy értékű ingóságok, elsősorban személygépkocsik, többnyire csupán a meghirdetett ár negyedéért kelnek el – közölte Lukács György.

Mint elmondta: az árverési cápák folyamatosan olvassák az APEH weblapján megjelenő árverési hirdetményeket, és megjelennek a licitek helyszínén. A könnyen értékesíthető ingóságok esetében agresszív fellépéssel, fenyegetésekkel megfélemlítik azokat, akik beszállnának az árverésbe. Ajánlattétel hiányában a licit vezetője kénytelen a kikiáltási ár negyedére leszállítani az árat. Vagyis az árverési cápák a piaci ár negyedéért jutnak például nagy értékű gépkocsik birtokába.

Hozzátette: ez sem az APEH-nek, sem a végrehajtás alá vont adózónak nem jó. Utóbbi nem tudja megtéríteni az adótartozását, és az állam sem jut hozzá a pénzéhez. Hangsúlyozta, hogy az APEH-nek törvényes lehetősége nincs mindennek megakadályozására. Ebben a helyzetben arra kérték a rendőrséget, hogy biztosítsa egy rendőr jelenlétét az árveréseken. Abban bíznak, hogy talán ez visszatartja az árverési cápákat a megfélemlítéstől – mondta Lukács György.