Jogi szakértő szerint Milosevic kiadatása a szerb alkotmány alapján történt

2001.06.30. MTI

A sors iróniája, hogy éppen Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök emelte be Szerbia alkotmányába azt a cikket, amely megteremtette a jogi alapot a szerb kormány számára Milosevic kiadatásához.
Vojvin Dimitrijevic jogi szakértő pénteken újságíróknak elmondta: a szerb alkotmányba 1990-ben beemelt cikk kimondja, hogy Szerbia elutasíthatja a szövetségi döntéseket, ha ezek fenyegetik érdekeit. 1990-ben Slobodan Milosevic Szerbia elnöke volt.
Dimitrijevic szerint éppen ez a cikk tette lehetővé a szerb kormány reformerőinek, hogy még csütörtökön felülbírálják a jugoszláv alkotmánybíróság aznapi döntését, amely befagyasztotta a jugoszláv kormány múlt szombaton elfogadott rendeletét.
A szóban forgó rendelet hivatalos szintre emelte Belgrád és a hágai Nemzetközi Törvényszék kapcsolatait, és megnyitotta az utat a Hága által háborús bűnökkel gyanúsított Milosevic kiadatása előtt.
Zoran Djindjic szerb kormányfő Szerbia érdekeinek védelmével magyarázta a szerb kormánydöntést, mondván, hogy a hágai együttműködés megszakítása, halogatása beláthatatlan következményekkel járt volna az ország jelenére és jövőjére nézve.
A jugoszláv alkotmánybíróság tagjait még a milosevici időkben nevezték ki.