Pert nyert az állam a tokodi üveggyárral szemben

2006.07.31. Jogi Fórum / KVM

Pert nyert az állam a tokodi üveggyárral szemben. Az üveggyártással foglalkozó cég mintegy másfél milliárd forintos kártérítést követelt bírósági úton, egy környezetvédelmi engedély hiányában meghiúsult hitelszerződés miatt.

A Fővárosi Ítélőtábla közelmúltban meghozott ítéletében nem állapított meg eljárási jogszabálysértést, illetve jogellenes magatartást az eljárásban, amelyet az Új Üveg Termelő és Kereskedelmi Kft., valamint a Tokodi Üveggyár Termelő és Szolgáltató Kft. indított a Közép-Duna-völgyi, valamint az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, illetve az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség ellen a Fővárosi Bíróságnál.

Az üveggyártással foglalkozó felperesek 2004. januárjában nyújtottak be keresetet, amelyben államigazgatási jogkörben okozott kár címén mintegy másfél milliárd forintos kártérítést követeltek. A cégek szerint a kár az üveggyártással összefüggő technológiai fejlesztés elmaradásában jelentkezett, miután az ehhez szükséges egységes környezetvédelmi engedély hiányában meghiúsult a 2001. októberében megkötött hitelszerződésük.

A felperesek keresetét már az ügyben első fokon eljáró Fővárosi Bíróság is elutasította, tavaly november 8-án kelt ítéletével. Az elsőfokú bíróság indoklásában kifejtette: a 2001-ben létrejött kölcsönszerződés tényként tartalmazta azt, hogy a felperes a beruházáshoz valamennyi hatósági engedéllyel rendelkezik. Így a kár és a közigazgatási szervek tevékenysége között sem okozati összefüggés, sem jogellenesség nem merülhetett fel.

Ezt a döntést a másod fokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2006. június 8-án kelt ítéletével helyben hagyta és a felperes jogorvoslati kérelmét elutasította.

  • kapcsolódó anyagok
KÖRNYEZETVÉDELEM